MENÜ
2021. január 22.
Vince, Artúr

Történelmet írt a 21 éves Down-szindromás srác, miután teljesítette az Ironmant

Chris Nikic az első olyan Down-szindrómával élő sportoló, aki szintidőn belül teljesítette az Ironmant.

Koronavírus: megelőzte Kínát Románia

Romániában már több koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, mint Kínában.

Fordulat a máramarosi erdészgyilkosság ügyében

Tíz hónappal a bűncselekmény után megvan a fő gyanúsított.

A szőlő Rolls-Royce-a

A különleges szőlőfajtának egyetlen fürtjéért 1,2 millió jenért (3,2 millió forintért) adtak.

Példás: 43 millió forintnyi pénzt talált a 19 éves, leadta

A rendőrök egészen addig nem hitték el, hogy ez nem egy átverés, amíg meg nem látták a pénzt.

Románia tesztelni akarja Bukarest és az összes nagyváros minden lakóját

Az orvoscsoportok dél-koreai mintára, házról házra járva végeznék a vizsgálatokat.

Aggasztó a magyar oktatás helyzete

A tanulmány megpróbálja feltérképezni a magyar iskolákba járó roma diákok arányát.

Rómát felszabadítják

Az új polgármesteri intézkedéseknek köszönhetően Róma végre fellélegezhet.

Út a semmibe

„Az út a városrész modernizációs programjának egyik lépcsőfoka."

Műanyaghulladékért cserébe metrójegy

Az olasz főváros metróállomásainál bemutatták azt az új műanyaghulladék-gyűjtőrendszert.

„Titkos ügynökök" az egészségügyben

Retteghet a hálapénz-maffia – akciósorozat indult a leleplezésükre Romániában.
További cikkek