MENÜ
2024. február 23.
Alfréd
Világraszóló bohózat

Világraszóló bohózat

telex.hu / Nyilas Gergely

Fogolytáborrá tett stadionban, ellenfél nélkül játszották le a foci-vb-k történetének legbizarrabb meccsét.

Két himnusz után tizenegy játékos integet a félig üres stadionnak. Sípszó. Négy csatár kocogva megindul, lazán adnak néhány passzt egymásnak, a 16-oson még adogatják a labdát, végül a csapatkapitány Francisco Valdés begurítja a kapuba, 1–0. Mivel nincs ellenfél, nincs, aki elvégezze a középkezdést, így a bíró lefújja a meccset. A dátum 1973. november 21. – azaz épp ötvenéves a foci-vb-k legabszurdabb és legcinikusabb meccse. Chile ezzel jutott ki a világbajnokságra, a Szovjetunió pedig ezzel maradt le.

1973. szeptember 11-én véres puccsal ért véget Chile szocialista kísérlete. Salvador Allende elnök meghalt – talán öngyilkos lett a Fidel Castrótól kapott kalasnyikovval, talán lelőtték, máig nem tiszta –, Augusto Pinochet pedig az Egyesült Államok hallgatólagos támogatásával átvette az ország vezetését a következő 17 évre.

Elkezdődött az ellenzékiek begyűjtése, legalább háromezer embert kivégeztek, így megindult egy baloldali exodus, ekkor jelentek meg a szocialista táborban, így Magyarországon is a chilei politikai menekültek. A vérengzés legfőbb helyszíne a főváros, Santiago nemzeti stadionja volt. A következő három évben 130 ezer embert börtönöztek be az akkor 10 milliós országban.

Az 1974-es, németországi futball-vb 16 helyéért 99 ország indult el a selejtezőkön. A szabályok szerint 14 helyet kapott Amerika és Európa, ebből 13 a selejtezők csoportgyőzteseinek járt. Az utolsót pedig egy elég nyakatekert megoldás adta: a dél-amerikai selejtezők harmadik csoportjának és az UEFA 9. csoportjának győztese játszott ezért a pozícióért egy különmeccset.

Tegyünk egy gyors magyar kitérőt az 1974-es vb selejtezőjére: a magyar válogatott veretlen volt a csoportjában, de rosszabb gólkülönbség miatt alulmaradt az azonos pontszámmal végzett svédek és osztrákok mögött. Ez úgy jöhetett össze, hogy mindkettőjükkel döntetleneket játszottunk oda-vissza, a csoport negyedik csapatát, Máltát pedig mindenki megverte. A svéd–osztrák kettősnek a gólkülönbsége is azonos volt, így a két csapat egy kiegészítő, semleges területen lejátszott meccsen döntött a kijutást jelentő elsőségről, amelyet a svédek szereztek meg. 1970 után ez volt a második vb, amelyen a magyar válogatott nem vett részt.

Az interkontinentális megmérettetésre ítélt két csapat a Szovjetunió és Chile lett, nekik két mérkőzésen kellett dönteniük a kijutásról. A rendszerben amúgy nem volt semmi logika, a 32 európai csapatot 8 darab négyes csoportra is oszthatta volna az UEFA, ehelyett öt négytagú és négy háromtagú csoportot alakított ki, majd a háromtagúakból önkényesen kijelölték az egyiket, amelynek győztesére még egy pluszmérkőzés várt a dél-amerikai csoport győztesével.

Rosszabbul nem is jöhetett volna ki a sorsolás a hidegháború kellős közepén. A Szovjetunió Kubához hasonló szövetségest látott az Allende vezette Chilében, az ő halálával azonban ez az esély elszállt, így presztízsben és geopolitikai reményekben is érzékeny veszteség érte a szovjet vezetést.

A szovjetek készek voltak fogadni a chilei válogatottat, a bojkott ekkor még nem merült fel, csak a visszavágónál, amelynek az az Estadio National stadion adott helyet, ahol november elejéig becslések szerint 40 ezer megkínzott fogoly fordult meg, és sokakat itt végeztetett ki a junta.

Moszkva semleges helyszínt kért a mérkőzéshez. „A stadiont a katonai junta koncentrációs táborrá tette, a chilei hazafiak kínzásainak és kivégzéseinek színhelyévé. A tribünökön és a helyiségekben ezernyi ártatlan embert tartanak fogva” – állt a szovjet futballszövetség közleményében.

A FIFA nem tehetett úgy, mintha tényleg semmi alapjuk nem lenne az emberi jogi kifogásoknak – még ha ez pont az ilyesmiben nem éppen mintaállam Szovjetunió felől jött is. Úgyhogy küldtek egy delegációt a santiagói stadionba, hogy nézzék meg, milyen is az a fogolytáborrá tett stadion.


A küldöttség mindent rendben talált. Az infrastruktúrával nem is lehetett gond, elvégre 12 évvel korábban vb-döntő helyszíne volt a stadion. Afelett viszont valahogy elsiklott a stadionbejárás, hogy volt még jó néhány fogoly az épületben, az utolsókat november 9-én szállították csak el.

„Az alagsorban voltunk bezárva, fegyvert fogtak ránk, hogy maradjunk csendben, mert feljebb vonult el a FIFA küldöttsége az újságírókkal. Mintha két különböző világban lettünk volna” – emlékezett vissza negyven évvel később az egyik fogoly, az akkor 19 éves Jorge Montealegre.

A mérkőzés tehát maradt Santiagóban – a szovjet válogatott meg otthon, lemondva ezzel a vb-szereplés esélyéről is. A vb-k történetének első politikai bojkottja ellenére azonban a játék nem maradt el. Nem egyszerűen 3–0 lett a hivatalos eredmény Chile javára, hanem a szovjetek hiányában is megrendezték a meccset. A szovjet csapat még egy szerény, 1700 dolláros büntetést is kapott távolmaradásáért. A chileiek 300 ezret követeltek volna.

„A történelem legnevetségesebb játékában vett részt a csapat. Világraszóló bohózat volt”

– emlékezett vissza a chileiek sztárja, Carlos Caszely csatár, akinek egyébként az anyja is megjárta a junta fogságát. A meccsen a csatár részt vett ugyan, elmondása szerint annyit tudott tenni tiltakozásul, hogy nem fogott kezet a csapatot meglátogató Pinochettel.

A Szovjetunió állásfoglalása érthető volt, a santiagói nemzeti stadionban néhány héttel a kivégzések és a tömeges fogva tartások után meccset játszani valóban bizarr dolog. De nem biztos, hogy csak erkölcsi megfontolások vezették a szovjeteket. Az imént csak mellékesen említett moszkvai találkozón ugyanis a chileiek meglepetésre döntetlenre hozták a meccset. Az idegenben elért 0–0 nekik kedvezett a visszavágón.

A moszkvai mérkőzést nem is előzte meg nagy hírverés – két héttel voltunk Pinochet sikeres puccsa után –, és a találkozó politikailag már ekkor érzékeny volt. Így is 48 ezer néző volt a Lenin Stadionban, ami ma a Luzsnyiki nevet viseli. A szovjet sajtó úgy emlékezett meg a meccsről, hogy a hazaiak hiába játszottak nagy fölényben, a szerencse nem állt melléjük. Másképp emlékezett erre Jevgenyij Lovcsev. A szovjet válogatott középhátvédje szerint nem játszottak jól, a döntetlen jól tükrözte a meccset. A ma 74 éves játékos szerint ez volt a valódi oka annak, hogy inkább nem mentek el Santiagóba. „Ha itthon 4–0-ra nyerünk, biztosan kimentünk volna Chilébe. Mindegy lett volna, hogyan nyerünk, hogy ott fogolytábor volt és tízezernyi bebörtönzött ember.” Lovcsev szerint a vezetés el akarta kerülni, hogy a fasiszta junta által vezetett Chile válogatottjától kikapjon a szovjet csapat, és inkább a politikai alapú erkölcsi győzelmet választotta – és ezzel azt, hogy távol maradnak a vb-től.

A rossz nyelvek szerint a FIFA elnökének is szerepe volt abban, hogy elutasította a szovjetek kérelmét, hogy a chilei visszavágót semleges területen rendezzék meg – és talán ezért is igyekezett a küldöttség keveset észrevenni abból, mire is szolgált a meccs előtti hónapokban a santiagói nemzeti stadion. A várható szovjet bojkott miatt ugyanis felmerült – a New York Times is írt akkoriban a lehetőségről –, hogy több szocialista ország is lemondja a részvételt: Bulgária, az NDK és Lengyelország. Márpedig ha a lengyelek visszaléptek volna, helyettük a mögöttük végzett angol válogatott mehetett volna a vb-re, ami aligha lett volna a FIFA elnöke, az angol Stanley Rous ellenére. Más azonban végül nem lépett vissza, a lengyelek ráadásul történetük legjobb szereplését, a harmadik helyet érték el, a bronzmeccsen legyőzve Brazíliát.

A vb-n Chile nem jutott ilyen messzire, de nem vallott szégyent: az NDK-val és Ausztráliával döntetlenezett, a végül világbajnok NSZK-tól 1–0-ra kapott ki. És mellesleg sporttörténelmet írt a chilei csapatból a már idézett Carlos Caszely, aki megkapta a vb-k történetének első piros lapját.

Igaz, a szovjetek elleni alibimeccs után – amelynek megtartását a FIFA hivatalosnak ismerte el ugyan, de a belőtt egyetlen gól ellenére meg nem tartottként és 3–0-val jegyezte fel –, a sors némi igazságot szolgáltatott. A chilei vezetés sejtette, hogy a rövid mérkőzés kevés lenne a nézőknek, ezért meghívták a Santos FC-t egy gálameccsre. A brazil klub a pályán sem lévő szovjetek üres kapuját könnyedén bevevő chilei válogatottat a helyszínen 5–0-ra intézte el.