Berlin világörökségi lakótelepei azonban messze nem sorozatgyártott „építőkockák„, amelyeket bárhol össze lehetett volna illeszteni – ahogy később a panelházak építésénél láttuk –, hanem az építés célját, az épületek funkcióját, a bennük élők elvárásait és a környezetet figyelembe vevő, utóbbival összhangban megépült lakóhelyek.

Berlinben 1913 és 1934 között hat ilyen lakótelepet építettek fel az akkori külvárosokban. Ezek együtt 2008-ban „Berlin modern stílusú lakótelepei" néven kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára. Ezek a lakótelepek általában a központtól távolabb helyezkednek el.

A Siemensstadt, melynek tervezésével hat építészt bíztak meg, köztük a Bauhaus-iskola alapítóját, Walter Gropiust, és a magyar származású Forbát Alfrédot. Mind a hat tervezőnél cél volt, hogy hasonló adottságú, két- vagy két és fél szobás lakásokat tervezzenek, lehetőleg minden lakás hasonlóan napfényes legyen, és mindenhonnan parkokra nyíljon a kilátás. A végeredmény egy valóban élhető, nagyon szellős, sok közösségi térrel rendelkező ezernégyszáz lakásos óriáslakótelep lett, amivel megoldották a gyár munkásait is érintő, korabeli berlini lakhatási problémákat.

Nem csoda, hogy ma is szívesen lakják ezeket a lakótelepeket. A Siemens-stadtot nyáron különösen vonzóvá teszi a közelében található Jungfernheide strand, ahol a tópartot fehér homokos tengerparttá alakították, strandröplabdapályát alakítottak ki, számos gyerekprogrammal várják a családos nyaralókat, a napi belépőjegy ára pedig mindössze hat euró. 

• Berlin
• lakótelep
• építészet