MENÜ
2024. árpilis 13.
Ida
Vaduló városok

Vaduló városok

ng.hu

Sok állat is egyre szűkebb területre szorul, a maga furfangos módján kénytelen a városi élethez is alkalmazkodni.

 

Ismerős jelenet az Egyesült Államok városaiban, nap mint nap látni: a jellegzetes királykék kalapot viselő postás fürgén kipattan a furgonból, és átsiet a levélköteggel az utca túloldalára. Mindebben tulajdonképpen még nem volna semmi különös. Ám ezúttal – meglehet, nem vette észre a mi postásunk, vagy nem törődik vele – pár méterre tőle szép, nagydarab fekete medve, alighanem ifjú hím ül a hátsóján, és buzgón vakarássza téli bundáját.

A fekete medve balján drótkerítés, mögötte a forgalmas 240-es autóút húzódik, de a mackót láthatólag nem zavarja a járművek vad dübörgése, vélhetően háttérzajnak veszi már az egészet. Végül aztán fogja magát, nekilódul, a járdán cammogva elindul Asheville, onnan már alig egy kilométerre levő belvárosa felé.

Az Észak-Karolina városaiba szokott medvék életét kutató szakemberek most éppen egy mély üreget tanulmányoznak Ashville egyik autóútja mellett, egy göcsörtös ezüst juharban: mint kiderült, jeladós nyakörvvel ellátott száz-egynéhány megfigyelt medvéjük egyike, a 209-es nőstény aludta benne téli álmát a kocsik szüntelen és jószerével fülsiketítő robaja dacára.

A kutatócsoport immár nyolc éve dolgozik a városlakó medvék témáján, de „ezek a medvék még nap mint nap tudnak valami vadonatújat mutatni nekünk” – igyekszik túlkiabálni a forgalmat Colleen Olfenbuttel, az észak-karolinai vadvédelmi szolgálat feketemedve- és prémesállat-szakértője. Ő tartja a létrát, amíg kollégája bemászik az üregbe, és fölveszi a méreteket. Olfenbuttel 23 éve tanulmányozza a fekete medvék életét, de ekkora odút még nem látott. „Sokkal jobban alkalmazkodnak új környezetükhöz ezek a medvék, mint eddig gondoltuk.” Tényleg elképesztő, hogy a fekete medvék milyen szépen berendezkedtek Asheville-ben. A Blue Ridge-hegység közel százezres városának utcáin fényes nappal is feltűnnek, olykor a házak tornácára is fölkapaszkodnak. A helybeliek zöme szívesen fogadja a nagydarab szomszédot, sokan tartogatnak-mutogatnak a telefonjukon egy-egy ilyen alkalommal fölvett mackóvideót.

Több oka is van annak, hogy Asheville-ben és más városokban is feltűntek a fekete medvék. Az egyik, hogy megváltozott a gazdálkodás és a földhasználat módja, az ember közelében pedig mindig akad ennivaló. Nem csoda, hogy Észak-Amerikában mostanra csaknem 800 ezresre gyarapodott a feketemedve-állomány. Mivel pedig élőhelyüket is egyre inkább elbitorolják a terjeszkedő városok, a medvéknek nincs más választásuk: alkalmazkodniuk kell, együtt kell élniük az emberrel.

A vadállatok ilyenfajta alkalmazkodási módja a modern időkhöz voltaképpen világjelenségnek mondható; emlősök sereglete döntött és dönt úgy, hogy próbát tesz a városi léttel. Megtanulja, miként kell változtatnia az életmódján annak érdekében, hogy boldoguljon az új környezetben. Az új keletű jelenség részleteit vizsgáló szakemberek közös tapasztalata, hogy egy sor állat egészen döbbenetes mértékben alkalmazkodik a városi élethez. A prérifarkas körülnéz, mielőtt az úttestre lép, a fekete medve tudja, mikor jön a szemeteskocsi, a mosómedve azt is ki tudta fundálni, hogyan kell kinyitni a kukát. A városhódító vadállatok elképesztően nagy hányada, 93 százaléka sok tekintetben már egészen másként viselkedik, mint a vidéken élők, mutatta ki egy 2020-as publikáció öt földrész 83 kutatásának eredményeit összegezve.