MENÜ
2024. május 8.
Mihály
Több mint félmilliárd forintot ad a kormány a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítására

Több mint félmilliárd forintot ad a kormány a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítására

telex.hu

Mátyás Imre plébános szerint 548 millió forintból szinte teljeskörűen megújul a templom.

Több mint félmilliárd forint kormányzati támogatásból újítják fel a tamási Nagyboldogasszony-templomot és az ahhoz tartozó plébániaépületet – közölte az egyházközség plébánosa az MTI-vel.

Mátyás Imre plébános szerint 548 millió forintból szinte teljeskörűen megújul a templom. A barokk stílusú műemlék épület belsejében padlózatot cserélnek, padlófűtést építenek ki, kicserélik a villamos hálózatot és újrafestik a falakat is, az épületben restaurálják az oltárképeket, a főoltárt, az orgonát, és felújítják a harangokat.

A tervek szerint jövő tavasszal kezdődő rekonstrukció részeként megújul a toronysisak, kívülről újravakolják a falakat, és fali fülkében helyezik el a templom körül álló szobrokat. A templomudvarban sétányt alakítanak ki, és megújítják a templom külső világítását.

A templom 1735 és 1745 között épült, a baldachinos főoltára pedig 1776-ban, a kor elismert szobrászának, Hebenstreit Józsefnek a műhelyében készült. A város középkori templomának egy oszlopfőjét a szenteltvíztartó őrzi.

A templom legnagyobb ünnepe Mária mennybevételének napja, augusztus 15-e. A plébániát Tamásiban és három környező településen – Páriban, Regölyben, Fürgeden – csaknem négyezren támogatják egyházközségi hozzájárulással, hétvégenként nagyjából 150 hívő vesz részt a miséken.