MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Színházba mehetünk saját otthonunkban!

Színházba mehetünk saját otthonunkban!

index.hu

Karantén ide vagy oda, akkor is bemutatnak élőben két új színházi előadást.

Amióta minden színháznak be kellett zárnia a koronavírus-járvány miatt, nem nagyon van olyan intézmény, amelyik ne találna ki valamit, hogyan adhatna valamit így is a közönségnek: a régi előadások feltöltése alap, sok helyen készítenek karanténvideókat, a színészek énekelnek, mesét olvasnak, élőben válaszolnak a közönségnek, és van, aki videón mutatja be az új karanténszínházi előadását.

A Madách Színház viszont mindennél tovább ment:

ŐK LESZNEK AZ ELSŐ SZÍNHÁZ, AMELYIK ÉLŐBEN MUTAT BE ÚJ SZÍNDARABOT VIDEÓS KÖZVETÍTÉSSEL.
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója ezt azzal indokolja, hogy ami a legjobban hiányzik a színházból most, az az, hogy a színészek és a közönség egyszerre, közösen és megismételhetetlenül éljék át az előadást - és hát jó esetben közös térben is, de ez az a tényező, amit tényleg lehetetlen videóval pótolni. "Célunk rendhagyó körülmények között létrehozni az élő előadás izgalmát, valóságos színházi élményt adni, ami a szemünk előtt születik meg" - írja Szirtes a közleményben.

2020. június 4-én, este 8-kor mutatják beCarol Rocamora amerikai írónő Anton Csehov és Olga Knipper színésznő levelezései alapján írt Örökké fogd a kezem című művét,
2020. június 11-én, szintén 8 órakor pedig Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiáját.

Szirtes hozzáteszi:

A nézőket a forma adta lehetőségeken belül „együtt játszásra” szeretnénk bíztatni: tekintsék saját nappalijukat nézőtérnek, adják meg maguknak az otthonukból való virtuális kimozdulásban a színházi élményt, öltözzenek fel, mintha színházba mennének, és akár koccintsanak egy pohár pezsgővel az előadás előtt, után (vagy közben, ha úgy hozza a kedvük). Na és persze kapcsolják ki telefonjaikat. A teljes színházi élményhez hozzátartozik a jegyvásárlás izgalma, erre is módjuk lesz nézőinknek jelképes áron.

A szereposztásokat és a további előadások időpontját, valamint a jegyvásárlási lehetőségeket később hozzák majd nyilvánosságra.