Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Színes madarak a kerítésen, műanyag kupakokból

Színes madarak a kerítésen, műanyag kupakokból

24.hu

Két nyáron át készült a 16 ezer műanyag kupakból álló színes kerítés Hejőcsabán.

Mihez lehet kezdeni tengernyi üdítős kupakkal? Kidobni? Gyűjteni? Felhasználni? Nem is olyan régen bemutattuk, hogy Cegléden hogyan hasznosították újra kreatívan a kupakokat a Föld napja alkalmából, most pedig egy másik, kupakokból készült alkotást mutatunk meg, aminek elkészültéhez nem kevesebb, mint 16000 db kupak lett felhasználva.

Az alkotó Szabadosné Bihari Ágnes két nyáron át ragasztotta a festetlen kerítésfalra a 16 ezer kupakot.

2012-ben költöztünk a férjemmel családi házba Miskolc-Hejőcsabára. Sok teendőnk volt, köztük az egyik a vakolatlan kerítésfal eltüntetése. Hosszú évek gyűjtögető munkájának eredményeként nagy kupakkészletem volt. Tudtam, egyszer felhasználom a sok kupakot valamire, és ekkor megtaláltam a módját – árulta el kérdésünkre Ágnes, aki azt is elmondta, a madármotívum ötletét a kupakok sokszínűsége adta, hiszen a madarak a legszínesebb élőlények a világon.

Két nyáron át készült a fal, amikor volt rá idő. A durva vakolt felületet egy kissé ki kellett igazítani, ebben Ágnes férje nyújtott segítséget. A kijavított falra került fel a flexibilis kültéri ragasztó, amibe Ágnes belenyomkodta a kupakokat. Persze nem csak úgy hasraütésszerűen.

Az iránymutatást az előre elkészített, kockás papírra rajzolt keresztszemes minta adta. Végig nagyon kellett figyelni és folyamatosan számolni – mondta el Ágnes.

Először csak a szomszédok jártak a csodájára, ők hozták az utánpótlás kupakokat is, mert bizony az évek alatt összegyűjtött készlet kevésnek bizonyult.

Akik erre sétálnak, mind megállnak és megcsodálják. A gyerekeknek különösen tetszik. Sok munka volt, de megérte – árulta el Ágnes.