A párizsi Père-Lachaise temető rengeteg híresség végső nyughelye, ahol gyakran fura – vagy egyenesen törvényellenes – módon róják le kegyeletüket a rajongók. Miért nyomják tele használt rágógumival a Jim Morrison sírja mellett álló fát? Miért kellett Oscar Wilde sírkövét plexivel körbevenni, és miért dobálnak még ma is rúzsokat mögé? És miért látogatnak a gyermekre vágyó asszonyok egy bizonyos parcellát, és dörzsölik egy bizonyos szobor bizonyos testrészét?
Már többször jártam a francia fővárosban, de valahogy kimaradt a Père-Lachaise temető – eddig legalábbis. Pedig az ikonikus sírkert minden évben mintegy 3,5 millió látogatót vonz, akik közül egyesek azért jönnek, hogy az elhunytak életén keresztül szemtanúi legyenek Párizs történetének, míg mások szinte zarándoklatnak tekintik, hogy leróják tiszteletüket az itt nyugalomra helyezett bálványaik sírhelyei előtt – olykor meghökkentő módon.

Jim Morrison, Edith Piaf, Frédéric Chopin, Marcel Proust és Oscar Wilde – csak néhány azok közül a hírességek közül, akiknek földi maradványait a Párizs 20. kerületében található temető őrzi. A magas falak által határolt ódon sírok között járva több érdekességre is felfigyeltem, amiből kiderül: a Père-Lachaise – funkciójával ellentétben – nagyon is élő hely. Miért áll egy használt rágógumival telenyomott fa a Doors énekésének sírja mellett? Miért kellett Oscar Wilde sírját plexivel körbevenni, és miért dobálnak még ma is rúzsokat mögé? És miért látogatnak a gyermekre vágyó asszonyok egy bizonyos parcellát? Ismerjük meg a különleges szokásokat és a legfurcsább történeteket, amik e temetőhöz kapcsolódnak!

Nem mindenkit temethetnek ide

A Père-Lachaise a mai napig működik mint temető, és fogad új temetkezéseket is. Azonban a párizsi sírkert szabályai meglehetősen szigorúak: csak akkor temethetnek ide valakit, ha a francia fővárosban hunyt el, vagy legalábbis ott élt.

A temető 1804-ben nyílt meg, nevét pedig XIV. Lajos gyóntatójáról, Père François de la Chaise-ről (1624-1709) kapta, aki a kápolna helyén 1682-ben átépített jezsuita házban lakott. A birtokot, amely azon a domboldalon fekszik, ahonnan a király a Fronde idején (ez egy több éven át tartó, 1648–1653 között zajló, több társadalmi csoportot megmozgató politikai-katonai megmozdulás, főnemesi felkelés volt – a szerk.) a Condé és a Turenne seregei közötti csetepatét figyelte, 1804-ben vásárolta meg a város. A temető megnyitása idején sokan úgy vélték, hogy túl messze van a várostól, ezért kevés temetést vonzott. Ráadásul sok római katolikus elutasította, hogy olyan helyen temetkezzen, amelyet az egyház nem áldott meg, így a Père-Lachaise 1804-ben mindössze 13 sírhelyet tartalmazott. Emiatt az üzemeltetők akkoriban szokatlan marketingstratégiát dolgoztak ki a temető rangjának növelésére: még abban az évben nagy felhajtás közepette megszervezték Jean de La Fontaine és Molière földi maradványainak áthelyezését az új nyughelyre.

1817-ben egy másik nagy látványosság keretében Pierre Abélard és Héloïse d’Argenteuil állítólagos maradványait is áthelyezték a temetőbe, a nogent-sur-Seine-i apátság töredékeiből készült emlékművük baldachinjával együtt.

A hagyomány szerint a szerelmesek vagy a szerelmes szinglik leveleket hagynak a kriptában a pár tiszteletére, vagy éppen az igaz szerelem megtalálásának reményében.

Ez a stratégia elérte a kívánt hatást: az emberek elkezdtek kapkodni, hogy a híres polgárok közé temessék őket, ha eljön az ideje.

Jim Morrison és a használt rágógumik

Számtalanszor keltették halálhírét, míg végül 1971 júliusában, mindössze 27 éves korában valóban elhunyt a Doors legendás énekese (ezt sokan, a legközelebbi rajongói és barátai nem hitték el, az esetleges eltűnésével kapcsolatos összeesküvés-elméletek pedig máig élnek). Felesége, Pamela Courson sokáig azért lobbizott, hogy Jim Morrison helyet kapjon az egyik legrangosabb francia temetőben. Sírja ma a Père-Lachaise költőknek fenntartott sarkában található, mert Pamela – megpróbálva túljárni a döntéshozók eszén–, a halotti bizonyítványába a következő szöveget jegyeztette be: „Jim Morrison, költő”.

Az énekes sírkövét többször ellopták, mígnem 1981-ban egy jugoszláv rajongó felállíttatott egy gyönyörű, fehér mellszobrot a helyén. Miután majdnem 7 éven át rongálták, ezt is ellopták. Végül Jim szülei egy kőből készült emlékművet állítottak a zenésznek, amelyen ez áll: „A bennünk lakozó ördög ellen”.

Ez ugyan összefirkálva, de még mindig a helyén van. A biztonság kedvéért a temető munkatársai kerítéssel vették körbe, így próbálják meg oltalmazni a sírt, de ez sem akadályozza meg a rajongókat abban, hogy különböző módokon tisztelegjenek kedvencük előtt. Az elkordonozott részen még manapság is rengeteg bedobált cigarettacsikk, hajgumi és különféle italosdoboz – főleg sör és gin – hever, hogy a rock’n roll-sztár halálában is mulathasson.

Ezek a kerítésen kívül áll egy fa, amit egy ideje már – a fa védelmében – egy bambuszréteg fed, melyen több ezernyi színes, használt rágó sorakozik. Senki sem tudja, hogy mikor és hogyan is kezdődött el ez a szokatlan hagyomány, de többen úgy vélik: a rágó az amerikai szabadságot és lazaságot jelképezi, ami nagyon is jellemezte az énekest, így ezzel a gesztussal fejezik ki azt, hogy Morrison szellemi öröksége a mai napig él.

Meddő nők reménye

Nem Morrison az egyetlen elhunyt lélek, akinek a sírja meghökkentő szokások színtere a Père-Lachaise-ben. Victor Noir francia újságíró a halála miatt vált híressé: Bonaparte Napóleon unokaöccse gyilkolta meg, és ezzel elindította az események láncolatát, amely végül Napóleon uralkodásának végéhez vezetett. Victor Noirt, aki a forradalom egyik hőse lett, eredetileg a lakóhelye szerinti temetőben, Neuillyben temették el, az eseményen pedig százezernél is többen vettek részt. Húsz évvel később a közvélemény szeretetének köszönhetően exhumálták, és áthelyezték a Père-Lachaise-be, ahol egy szoborral díszített sírhelyet kapott. Amikor a költöztetés megtörtént, egy szemtanú azt állította, hogy látta Noir testvérét, Louis-t, amint eltávolítja a koponyáját, és a rossznyelvek szerint Louis időnként beszélt is a koponyával… Amikor ez a testvér meghalt, a testrészt végül Victor többi maradványához temették.

Már ez is elég érdekes lenne, de Victor Noir sírja egy meglehetősen pikáns mítosz központjává vált. Úgy tartják, hogy ha egy nő szájon csókolja a szobrot, megdörzsöli a nadrágján lévő dudort, és virágot dob a kalapjába, az fokozott termékenységet és boldog szexuális életet hoz neki. Pontosabban ha valaki gyönyörű szeretőt akar találni, meg kell csókolnia Noir ajkait, ha teherbe akar esni, megérinteni a jobb lábfejét; ha pedig ikreket szeretne, a balt. A mítosz szerint mindezt hamarosan baba követi, az egyedülálló hölgyek pedig egy éven belül férjet találnak.

Maga a szobor az élő bizonyíték arra, hogy az emberek nagyon komolyan veszik ezt a legendát:

Victor Noir szobormásának ajka, ágyéka és cipője fényes, míg testének többi része az oxidált bronz szokásos zöldes árnyalatában pompázik.

Ezért 2004-ben kerítést helyeztek el a síremlék köré egy figyelmeztető táblával: „Minden graffitivel vagy illetlen dörzsöléssel okozott kárt büntetőeljárás alá vonunk”. Azonban olyan sokan tiltakoztakoztak ez ellen, hogy a kerítést hamarosan lebontották. Ma azok a nők, akik teherbe estek, miután meglátogatták Victor Noir sírját, hálából visszatérnek a temetőbe, és a szobor melletti kalapba teszik gyermekeik fényképét és más tárgyakat.

Oscar Wilde és a mindent romba döntő csók

Az angol író A jelentéktelen asszony című színdarabjában írja azt, hogy egy csók képes egy emberi életet romba dönteni – és mint kiderült, csaknem saját síremlékét is. Fanatikus rajongók ugyanis olyan komolyan vették ezt az idézetet, hogy imádatuk jeleként vörös rúzsfoltokat hagytak az irodalmi nagyság síremlékén. Az egész a 90-es években kezdődöttt, de a bizarr szokás hamar népszerűvé vált a látogatók körében.

Az elszegényedett Wilde halála után a barátai csak egy ún. hatodosztályú temetést tudtak felajánlani neki a városon kívüli Bagneux-ban. A következő években barátjának és irodalmi végrehajtójának, Robert Rossnak sikerült Wilde műveit pénzzé tenni, és abból örök időkre sírhelyet vásárolnia a Père-Lachaise-ben barátja számára.

A következő évben Helen Carew, Ross egyik barátja, aki még fénykorában ismerte Wilde-ot, névtelenül 2000 fontot ajánlott fel egy emlékmű felállítására, amelyet a fiatal szobrász, Jacob Epstein készített. A megbízást, egy repülő meztelen angyalt, amelyet a British Museum asszíriai alakjai ihlettek, végül 1914-ben leplezték le, és épségben meg is maradt egészen az 1960-as évek elejéig, amikor az angyalt megrongálták, nemi szervét levágták és ellopták.

A rúzsos csókok és a szívek mellett megjelentek a piros graffitik is, mint például: „Wilde gyermek (szójáték a wild-vad és Wilde nevével – a szerk.), „emlékezünk rád”, „Nézd a csillagokat„ és „Az igazi szépség ott ér véget, ahol az értelem kezdődik”, melyek többségét – talán meglepő módon – nők fújták fel. Olyannyira elharapódzott ez a „hagyomány”, hogy a sírt többször is restaurálni kellett az évek során, ami nemcsak hatalmas kiadást jelentett Wilde leszármazottainak, de a tisztítások gyakorlatilag felemésztették a követ, amiből az emlékhely készült.

Méghozzá azért, amint azt Merlin Holland, Wilde unokája elmondta a Guardiannek, a rúzsokban található zsír beleivódott a kőbe, amiből minden tisztítással egy kicsit több kopott le. Miután sok évig tehetetlenül küzdöttek a rongálások ellen, hiába intéztek nyilvános felhívást is, úgy döntött a család, hogy radikálisabb megoldásokhoz fordul, ezért 2011-ben plexivel vették körbe a síremléket. A védőburok azóta is ott áll, és szolgálja a szépírót halálában is, bár a rajongók gyakran hagynak azon is rúzsos nyomokat, illetve dobálnak be mögé vörös rúzst.

 

• Párizs
• temető
• híresség
• furcsaság