Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Soha nem látott szinten az euró a forinttal szemben

Soha nem látott szinten az euró a forinttal szemben

napi.hu

Kritikus szinteket vitt át a forint, negatív spirál a devizapiacokon.

A forint gyengülése egyre intenzívebb, az erős dollárral szemben támaszok nélkül veszít az értékéből. Csütörtök délelőtt már új negatív rekordot hozott az árfolyam. Az euró soha nem látott szintre erősödött a forinttal szemmel, immár a 420-as értél felett jár.

Egyre sötétebbek a magyar gazdaság kilátásai miután továbbra is elhúzódik a vita az Európai Bizottság és az Orbán Viktor vezette magyar kabinet között az uniós forrásokról. Emiatt a devizakészletek jelentősen megcsappantak, a kormány pedig már tapogatózik, hogy Kínából egy pandakötvény-kibocsátással von be tőkét. Míg Varga Mihály pénzügyminiszter jelezte a héten, hogy újra kell gondolni a 2022-es és 2023-as költségvetéseket is, a hiány pedig 6,1 százalék lesz idén, ami magasabb a vártnál. A kormány kifizetési stopot is kért a minisztériumoktól.

Máris megvan a 420 forintos euró

Újabb történelmi csúcsra jutott az euró a magyar devizával szemben 11 óra előtt néhány perccel: immár 420,1 forintot kell adni egy euróért.
Eközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem nyugtatta meg a piacokat, hogy bár 13 százalékra emelte az alapkamatot, de bejelentette a kamatemelési ciklus végét.

Ezek kulminálódásának pedig a forint lett az áldozata: miután szerdán már új történelmi mélypontra esett a dollárral és a svájci frankkal szemben az árfolyam, csütörtök 9:45-re ezeket a negatív rekordokat is alulmúlta a magyar fizetőeszköz.

Egyre rosszabb mélypontok érkeztek

A dollár átvitte a 434,83-as sávot nem sokkal 9 óra után csütörtökön, így új mélypontra süllyedt. A forint napon belül már 2,1, 52 hetes távlatban közel 40 százalékkal esett a dollárhoz képest.

A kilátások pedig egyáltalán nem jók: az amerikai magas kamatok miatt nőtt az Egyesült Államok kötvényei iránti kereslet, ami tőkekivonást hoz a régióban, de erősíti a dollár árfolyamát is. Mindezt a magyar háztartások is megérzik: a nyersanyag-, köztük az olajárak dollárban denomináltak, így a gyenge forint megjelenik a bolti árak nagy részében is idővel. Mindez pedig erősíti az amúgy is 19-20 százalékra várt év végi inflációt.

Az euró megérzi a vezetékcsatát

A svájci frank árfolyama is már 1,23 százalékkal szakította le magáról a forintot, a váltás most 440,4, de 9 órakor 441,856 volt a kurzus, ami szintén történelmi mélypontot jelent a Stooq.com adatai szerint.

Az euró maga is gyengélkedik a földgázhelyzet miatt, miután a Gazprom leállítaná az ukrajnai gáztranzitot, az Északi Áramlat gázvezetékek pedig már négy helyen szivárognak. A dollárral szemben az euró 0,8 százalékos mínuszban van.

Mindennel szemben gyengül a forint

A forint gyengülése így különösen látványos az euróval szemben: 419,3-ig is felszökött a váltás, miközben a nyitókurzus még 413,7 alatt volt. A napon belüli gyengülés már 1,2 százalék körül, 9:45-kor a váltás 418,2 volt.

A régiós valuták közül a cseh korona már 1 százalék felett, a lengyel zloty 0,4 százalékkal, a román lej 0,8 százalékkal szakította le a forintot.

Még a font és a török líra is jobban tartja magát

A héten beszakadt angol font is masszívan elhúzott a forinttól csütörtökön: 1 százalék felett erősödve 9:45-kor a váltás 467,0 volt.

A világ egyik legjobban leértékelődött valutája, a török líra pedig 1,75 százalékkal vert a forintra.