MENÜ
2020. július 9.
Lukrécia
Régen látott vaskos csabak akadt a hálóba

Régen látott vaskos csabak akadt a hálóba

sokszinuvidek.24.hu

Itthon eddig mindössze három egyedet azonosítottak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság halnyilvántartó felmérése során bukkantak nem rég a Felső-Tiszán egy olyan halfajtára, amelyikből itthon eddig mindössze három egyedet azonosítottak.

2020. május 27-én Tiszabecsnél, közvetlenül a Tisza és a Batár torkolatánál a partvédelmi kőszórásról egy nagyon ritka hal akadt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak hálójába – írja a Sokszínűvidék.24.hu. A hal fajtája: vaskos csabak vagy más néven csabakkeszeg, amely a sugarasúszójú halak osztályának pontyalakúak rendjébe, ezen belül a pontyfélék családjába tartozik.

Veszélyeztetett fajról van szó, éppen ezért védelme kiemelten fontos feladat. Egy kavicsos szakaszok fenéken tartózkodó kistestű rajhalról van szó, amelyik átlagosan 12-17 centiméter hosszúra nő meg.

A vaskos csabak főként a Duna és a Rajna középső és felső szakaszának gyors folyású vizeiben érzi jól magát, bár ritkábban tavakban, köztük a Boden-tóban is megtalálható. Magyarországon a Felső-Tiszán és ennek mellékvizein a mostanit leszámítva, korábban mindössze 3 alkalommal találkoztak vele