MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Por alatt rejtőkődő hölgy

Por alatt rejtőkődő hölgy

vezess.hu

Egy újra felfedezett, eddig porréteg alatt rejtőző értékes Rubens-festményt árvereznek el Londonban.

A Sotheby’s aukciósház szakértői nagy hasznot hozhatnak valakinek: a szakértők egy festményről megállapították, hogy a flamand festőművész, Peter Paul Rubens készítette. Az Egy hölgy portréja című festmény 2,5-3,5 millió fontot (970 millió – 1,3 milliárd forintot) érhet az aukciósház szerint.

Jelenlegi tulajdonosa az alkotást 2017-ben csupán 65 ezer fontért (25 millió forintért) vásárolta. Korábban 139 éven át egy család gyűjteményében volt a kép, melyről akkoriban úgy vélték, hogy bár Rubens műhelyéből származik, valószínűleg egy segédje festette a mester felügyelete mellett.

Az aukciósház szakértői azonban megtisztították a meglehetősen piszkos festményt az évszázadok alatt keletkezett lerakódásoktól. Ekkor vált láthatóvá ez a “meglehetősen csodálatos” Rubens-kép – közölte Andrew Fletcher, a Sotheby’s régi mesterek festményeire szakosodott részlegének vezetője. Fletcher elmondta, hogy a portrét 1902-ben még Rubens alkotásaként állították ki a londoni Royal Academyben. Ezt követően azonban valamiért feledésbe merült a festmény eredete.

A valódiságát bizonyítja a szakértő szerint többek között az, hogy az alkotási folyamat során a festő többször hajtott végre változtatásokat. “Ez az egyik dolog, amely segít bizonyítani, hogy a kép eredeti, nem pedig szolgai másolat” – mondta. Rubens átdolgozta a hátteret, a nő vállait is utólag festette szélesebbre és a kezénél is változtatásokat hajtott végre. A szakértők infravörös kamera segítségével fedezték fel az apró részleteket a képen.