MENÜ
2019. december 6.
Miklós
Őssárkányt találtak Erdélyben

Őssárkányt találtak Erdélyben

hvg.hu

Új repülő őshüllőfajt határozott meg egy romániai-amerikai kutatócsoport.

Az Albadraco tharmisensisnek elnevezett őshüllő tudományos leírása a Cretaceous Research folyóiratban jelent meg. A tanulmányt Alexandru Solomon, Vlad Codrea és Venczel Márton, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kutatói, valamint Gerald Grellet-Tinner amerikai kutató jegyzi.

A nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegét vezető Venczel Márton az MTI-nek elmondta: a repülő őshüllő maradványait a Gyulafehérvár szomszédságában fekvő Alsóváradján, a Sebes folyó medrében találták meg 10-12 évvel ezelőtt. Az akkori leletek leírása egy doktori disszertáció tárgyát képezte, de a leletekkel kapcsolatos igazi tudományos eredmény csak most született meg, amikor ezeket rengeteg más adattal összevetve a kutatók megállapították, hogy teljesen új fajt fedeztek fel.

Venczel Márton közölte: az őshüllőnek egy állközi csontja és az alsó állkapocs egyik darabja, valamint (vélhetően a negyedik) nyakcsigolyája került elő. Ezek alapján állapították meg, hogy repülő őshüllőről van szó, amely a késő kréta kor maastrichti korszakában, mintegy hetven millió évvel ezelőtt élt, és szárnyainak fesztávolsága elérhette a hat métert. Az Albadraco tharmisensis valamennyire hasonlít az iharkúti Bakonydraco galaczihoz, de az a késő kréta korábbi, santoni korszakában élt.

Venczel Márton megjegyezte: nagyon keveset tudnak az Albadraco tharmisensről és általában a repülő őshüllőkről, ezek ugyanis a dinoszauruszokkal együtt kihaltak, és nem élnek mai leszármazottaik. A viszonylag könnyű csontváz, hosszú nyak, teljesen összeforrt koponya arról árulkodik, hogy jó repülők lehettek, és minden bizonnyal tojással szaporodtak.

A tudósok most folytatják a kutatásokat, és várható, hogy újabb és újabb csontmaradványokat sikerül azonosítaniuk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.