MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Olyan részeg volt, hogy beszélni is alig tudott a fűnyíró férfit halálra gázoló sofőr

Olyan részeg volt, hogy beszélni is alig tudott a fűnyíró férfit halálra gázoló sofőr

24.hu

Szeszesitalt, valamint pszichoaktív szert is fogyasztott.

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Tolna Megyei Főügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki tavaly októberben halálra gázolt egy füvet nyíró férfit Kéty lakott területén.

A 36 éves sofőr jó látási viszonyok között, száraz, hibátlan állapotú aszfalt burkolatú úttesten vezette a kocsit. A vezetés megkezdése előtt szeszesitalt, valamint a vezetési képességére szintén hátrányosan ható új pszichoaktív szert fogyasztott, így a vezetéskor kombinált, bódult és ittas állapotban volt.

Ezért, valamint a megengedett sebesség túllépése miatt egy jobbra ívelő útkanyarulatban lesodródott a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, ahonnan a járművét hirtelen jobbra kormányozva sodródva haladt át az úttest mindkét forgalmi sávján, majd a jobb oldali útpadkán áthaladva bal első része az ott lévő kerítés lábazatával ütközött.

Az ütközés következtében az autó megpördült, és eközben bal hátsó oldalrészével elsodorta a füves útpadkán füvet nyíró férfit, majd az oldalára dőlve állt meg. Mialatt a helyszínre érkezők megpróbálták újraéleszteni az elütött férfit, a sofőr kötekedett, tántorgott és összefüggéstelenül beszélt. Az elütött férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A baleset azért következett be, mert a sofőr bódultsága és közepes fokú ittassága nagy fokban korlátozta a jármű biztonságos vezetésére való képességét, továbbá a KRESZ több szabályát is megszegte. A férfi ezen túlmenően 2018. októberében hamis munkáltatói igazolással kísérelt meg felvenni ötmillió forint személyi kölcsönt, majd pár hónappal később drogot tartott magánál, és fogyasztott. Az ügyészség letöltendő börtönt, és közügyektől, valamint közúti járművek vezetésétől eltiltást indítványozott a férfival szemben.