MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Nyugdíjas tanárt kirúgta a tankerület, mert részt vett a polgári engedetlenségi akciókban

Nyugdíjas tanárt kirúgta a tankerület, mert részt vett a polgári engedetlenségi akciókban

444.hu

Kirúgása után negyven kollégája írt az igazgatónak és a tankerületnek, hogy tiltakozzanak a döntés miatt.

Azonnali hatállyal megszüntette a tankerület Szabó Márton közalkalmazotti jogviszonyát, miután a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban matematikát tanító férfi több alkalommal is részt vett a polgári engedetlenségi akciókban, írja a Telex.

A lap úgy tudja, hogy Szabónak december 31-én járt volna le a próbaideje, de december 19-én levelet kapott arról, hogy december 30-ától indoklás nélkül megszűnik a jogviszonya. Szabó decemberben összesen 36 órát nem tartott meg, mert a közoktatás állapota miatt szervezett tiltakozó akciókban vett részt.

A férfi esete annyiban különleges, hogy Szabó Márton elmúlt 70 éves, és nyugdíjasként, két és fél évvel ezelőtt kezdett el tanítani. A közgazdász-matematikus diplomával rendelkező Szabó korábban elemző közgazdászként dolgozott. Mint a lapnak elmondta, nyugdíjas éveiben eleinte elfoglalta magát otthon, de aztán hiányozni kezdett neki a társaság, szeret fiatalok között lenni. Korábban korrepetált már diákokat és egyetemen is tartott már órákat, végül felesége révén került kapcsolatba az iskolával, a nő ugyanis szintén tanít, és az intézmény matematikatanárt keresett.

Szabó az első két évben óraadó tanár volt, szeptembertől indult a próbaideje, és mint meséli, a tiltakozásokban mindig aktívan részt vett, mert problémának tartja a közoktatás állapotát, az alacsony fizetéseket és a tavaly módosított sztrájktörvényt is. Korábban csak kisebb időre nem vette fel a munkát, de decemberben a kirúgott nyolc tanár miatti tiltakozásként egyetlen óráját sem tartotta meg. Mint a Telexnek mesélte, egy másik kollégája is így tett, de ő határozatlan idejű közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozott, és neki nem mondott fel a tankerület.

Mint mesélte, decemberben még elment elköszönni a diákoktól, és nehezen élte meg az elválást. Hozzátette, hogy nem anyagi kényszerből tanított, hanem hogy az agyát mozgassa, és hogy emberek között legyen.

Kirúgása után negyven kollégája írt az igazgatónak és a tankerületnek, hogy tiltakozzanak a döntés miatt. Szabó szeretne továbbra is tanítani, azon gondolkodik, hogy egy nyelviskolába vagy társalgási klubba megy el dolgozni.