MENÜ
2022. december 5.
Vilma
„Németország szégyene”

„Németország szégyene”

24.hu

Hiába bírálják, Gerhard Schröder nem lát hibát orosz kapcsolataiban.

Kirakhatják a szociáldemokrata pártból Gerhard Schröder volt német kancellárt, aki 2005-ös választási veresége óta lelkes lobbistája az orosz érdekeknek Németországban, és az ukrajnai háború kirobbanása után sem hajlandó elhatárolódni az orosz elnöktől.

Valamikor az ezredfordulón Gerhard Schröder akkori német kancellár az egyik első látogatását tette Moszkvában Vlagyimir Putyinnál. Az orosz elnök meghívta Schrödert a dácsájába is, ahol beültek a szaunába, Putyin pedig sört szolgáltatott fel a német politikusnak. Schröder elmondása szerint egyszer csak tűz ütött ki a szaunában, Putyin pedig megpróbálta gyorsan kitessékelni a vendégét, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy előbb megigya a sörét – idézte fel nemrég a New York Timesnak nemrég a volt kancellár.

Putyin és Schröder barátsága azóta is tart, és egyelőre úgy tűnik, hogy még Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója sem tudta megtépázni, sőt Schröder a történtek ellenére is támogatásáról biztosította az orosz elnököt. Németországban azonban egyre többen támadják, mostanra már a saját pártjában is nemkívánatos személynek számít.

A New York Times riportjában nem csak Schröder szólal meg, végigvezetik az olvasót Németország Oroszországgal, illetve a Szovjetunióval szemben folytatott politikáján is. Ennek első állomása 1969 volt, amikor Willy Brandt lett az NSZK első szociáldemokrata kancellárja. Brandt a „Wandel durch Handel”, azaz a „változás a kereskedelmen keresztül” elvére alapozva új keleti politikát indított el, mely aztán alapja lett a későbbi szociáldemokrata kormányzásnak is, és még akkor is kitartott, amikor 1998-ban Schröder először kancellár lett. Jellemző, hogy Brandt szobra most is előkelő helyen van Schröder irodájában.

Schröder és Putyin 2000 júniusában találkoztak először személyesen Berlinben, és előbbi elmondása szerint rögtön megértették egymást, részben azért, mert mindketten nehéz körülmények között nőttek fel: családjuk szegény volt, ráadásul Schröder takarítónőként dolgozó édesanyja egyedül nevelt fel öt gyereket. Persze az sem volt hátrány, hogy Putyin még KGB-tisztként Drezdában állomásozott, így folyékonyan beszél németül. Bár az Északi Áramlat 1 megépítésének előkészítő lépései már az 1990-es évek közepén elindultak, 2001-től felgyorsulni látszódott a folyamat, 2005. szeptember 8-án pedig, tíz nappal azelőtt, hogy a Schröder vezette SPD kikapott volna Angela Merkeltől és a CDU/CSU-tól, az orosz Gazprom, a német E.On és a BASF képviselői aláírták a gázvezeték megépítését biztosító szerződést.

A New York Times felhívja a figyelmet arra, hogy nem ez volt az első, orosz területről Németországba vezető gázvezeték: Brandt még 1970-ben aláírt egy gázvezetékről szóló megállapodást, amelyet később bővítettek, és megépítettek hozzá egy másikat. Bár külföldről érkeztek kritikus hangok, a németeket nem igazán zavarta, hogy honnan érkezik hozzájuk az olcsó gáz.

Senkinek sem jutott eszébe, hogy ebből probléma lehet. Ez csak egy módja volt a gáz beszerzésének a németek, a német nehézipar és a vegyipar számára, kevesebb problémával és fennakadással,

magyarázta az amerikai lapnak Schröder. Az Északi Áramlat 1 projekt segítésére több munkacsoportot is alapítottak, melynek egyikét Klaus Mangold, Oroszországnak lobbizó német üzletember vezette, aki a paksi bővítéssel kapcsolatban a magyar kormánynak is adott tanácsot, és aki 2016-ban a magángépén reptette Budapestre az akkori német uniós biztost.

Visszautasíthatatlan ajánlat

Bár Schröder 2005-ben alulmaradt a választáson, nem kellett sokáig gondolkodnia azon, hogy mihez kezdjen magával. Az év novemberében egy hannoveri szállodában találkozott a Gazprom egyik vezető beosztású munkatársával, aki felkérte, hogy legyen az Északi Áramlat 1 megépítésével megbízott cég elnöke. Bár a politikus a bevallása szerint kicsit korainak érezte az új feladatot, egy hónappal később, amikor személyesen Putyin hívta fel, igent mondott. Döntését úgy magyarázta, hogy olyasmit akart csinálni, amivel a német érdekeket szolgálhatja.

Miközben Schröder új feladata sok németben megütközést keltett, maga a gázvezeték nem okozott felháborodást, és 2011-ben át is adták az Északi Áramlat 1-et, Schröder pedig mindkét átadási ceremónián részt vett: Viborgban Putyin, Lublinban Merkel mellett állt. A munkálatok befejeztével rögtön elkezdett lobbizni az Északi Áramlat 2 megépítése mellett azt követően, hogy a fukusimai atomkatasztrófa után Merkel bejelentette, Németország fokozatosan leállítja atomerőműveit.

Merkel nyitottnak mutatkozott az Északi Áramlat 2 megépítésére is, ám amikor Putyin csapatai 2014 februárjában támadást indítottak a Krím ellen, egyre erősödni kezdtek a kritikus hangok. Schröder válaszul feljebb kapcsolta lobbitevékenységét, szövetségesei pedig ott voltak a német kormányban is: Sigmar Gabriel gazdasági miniszter és kancellárhelyettes, illetve Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter. Steinmeier akkori tevékenysége nemrég vissza is ütött, amikor köztársasági elnökként Ukrajnába akart látogatni, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont a hírek szerint – egyelőre – nemet mondott a találkozóra.

Az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban 2015. január és 2017. október között 62 találkozó zajlott le a német kormány és az üzletemberek között, és a találkozók jelentős részén ott volt Gabriel, Steinmeier vagy egy-egy képviselőjük. A projekt vezérigazgatója Matthias Warnig lett, aki egykor Stasi-ügynök volt, sőt 1988-ban Putyinnal együtt állomásozott Drezdában. A hivatalos feljegyzések szerint Warnig találkozott Sigmar Gabriellel, illetve Steinmeier képviselőivel is. Érdekes adalék, hogy amikor a New York Times megkereste Gabrielt, ő kijelentette, hogy 2014 és 2016 között csak az oroszok és a Gazprom képviselőivel találkozott, és egyben megfenyegette az újságírót, hogy ha oroszországi találkozóit más kontextusba helyezi, akkor jogi lépéseket tesz.

Az Északi Áramlat 2 megépítéséről 2015 júniusában döntöttek, abban az évben, amikor a Schrödert alkalmazó Gazprom engedélyt kapott a Merkel-kormánytól arra, hogy megvásárolja Németország legnagyobb stratégiai gáztározóját. Jóllehet a Gazprom az ukrajnai invázió előtt feltűnően kevés gázt tárolt be itt, Schröder szerint ha gázszállításról van szó, mindig meg lehet bízni az oroszokban.

Németország szégyene

A háború kirobbanása után, némi habozást követően a németek lemondták az Északi Áramlat 2 megépítését, az Északi Áramlat 1-projektből átszámítva állítólag évi közel 95 millió forintot kiszedő Schröder azonban hamar feltalálta magát, és önként jelentkezett közvetítőnek. A New York Times-nak azt mondta, hogy a háborút hibás döntésnek tartja, és szerinte is ki kell vizsgálni a bucsai háborús bűnöket, de úgy véli, hogy azokat nem Putyin parancsára követték el, hanem alacsonyabb szinten kell keresni a felelősöket.

A New York Times cikke, illetve Schröder fellépése nagy botrányt kavart Németországban. A CDU parlamenti képviselője, Tilman Kuban Németország szégyenének nevezte Schröder oroszországi kapcsolatait, Franziska Davies történész olyan szavakkal jellemezte Schrödert, mint „megalomán, nárcisztikus, empátia nélküli, korrupt és kapzsi”, egy kelet-európai ügyekkel foglalkozó professzor, Jan Behrends pedig amiatt értetlenkedett, hogy az SPD hogyan tűrhet meg ilyen embert a soraiban.

Saskia Esken, az SPD elnöke kedden mindenesetre felszólította Schrödert, hogy lépjen ki a pártból és kijelentette: Schröder már évek óta üzletemberként cselekszik, és nem lehet többé államférfiként vagy egykori kancellárként tekinteni rá. Michelle Münterfering, az SPD parlamenti képviselője szerint a pártnak nem szabad elfogadnia Schrödertől egyetlen cent tagsági díjat sem, és meg kell vizsgálni a pártból való kizárásának lehetőségét is. A szintén SPD-s Thomas Losse-Müller a Spiegelnek úgy vélekedett: Schrödernek már nincs politikai szerepe, így amikor megszólal, akkor az oroszok által fizetett lobbistaként teszi.

Schrödernek az ukrajnai háborúval kapcsolatos hozzáállása még a saját stábjának is sok volt, és március 1-jén felmondott négy munkatársa, köztük Albrecht Funk irodavezető, aki több mint húsz évig volt a politikus bizalmasa és beszédírója. Az indok az volt, hogy (egykori) főnökük nem volt hajlandó elhatárolódni Putyintól. Nem valószínű azonban, hogy a reakciók nagyon meg fogják hatni az orosz állami energetikai óriás, a Rosznyeft igazgatótanácsi elnökségéért évente 600 ezer dollárt (210 millió forintot) bezsebelő Schrödert. A New York Times-nak ugyanis kijelentette:

Nem fogok mea culpázni. Nem szokásom.