MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Mutasd a kezed és a füled!

Mutasd a kezed és a füled!

hvg.hu

A trükk az egymással kicserélt fülesekben rejlik, így walkie-talkie-ként lesznek üzemeltethetők.

Az Apple-hírekkel foglalkozó iMore online újság figyelt fel egy, első körben főleg amerikai diákok közt terjedő új jelenségre: a fiatalok az AirPodsot használva küldenek egymásnak „csendes” üzeneteket, akár órák alatt is. A tinédzserek régebben az egymás közt cserélgetett papírfecniken üzentek a másiknak, de a technika ezen a téren is tudott újat mutatni: a diákok ma már a vezeték nélküli fülhallgatójukat, például az AirPodsot használják erre a feladatra.

A trükk az egymással kicserélt fülesekben rejlik, azzal ugyanis majdnem walkie-talkie-ként lesznek üzemeltethetők. A csere csupán egyetlen darabra vonatkozik, és az is mindegy, melyik darabot adják át egymásnak a fiatalok.
Ahhoz persze, hogy a telefonon begépelt üzenetek hallhatók legyenek, a telefon is kell, hiszen a bevitt szöveget valamilyen programnak kell felolvasni – máshogy tehát nem megy. Az amerikai diákok esetében a Google szövegfelolvasója vált be.
A jelenség természetesen a komolyabb diákcsínyekhez, sőt, puskázásokhoz is használható, a mobilnak ugyanis nem kell a dolgozatírónál lennie. Elég, ha valaki kintről beírja a megoldásokat, a füles akkor is beolvassa azokat a hallgatónak, de csak akkor, ha elég közel van a forrás eszközhöz, vagyis egy iPhone-hoz. Itt jegyezzük meg: a trükkös módszerhez nem feltétlenül kellenek Apple-termékek, bármilyen modern vezeték nélküli fülhallgató és telefon is megteszi.
A lebukást nehezíti az is, hogy az AirPodsokat akár észrevétlenül is viselhetik a diákok. Mivel nem tartozik hozzá vezeték, könnyedén a haj mögé rejthetők. A pedagógusoknak mostantól tehát nem csak a kezeket lesz érdemes ellenőrizniük, van-e rajtuk valami írás. A fülek mögé is be kell majd kukkantaniuk.