MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Megnyílt a világ legkisebb étterme

Megnyílt a világ legkisebb étterme

hvg.hu

Megnyílt Svédországban az egy nap csak egyetlen főt kiszolgáló étterem.

A svéd kisváros, Ranseter mellett, egy mező közepén áll egy szépen megterített asztal, hozzá egy darab szék tartozik. Ez a Bord For En étterem, a világ legkisebb étterme, amelyet a koronavírus-járvány és a társadalom bevált védekező mechanizmusa, a társas távolságtartás hívott életre. Ennél, a semmi közepébe kihelyezett asztalnál naponta mindössze egy embert látnak vendégül, a három fogásos menü kötélen, egy kosárban érkezik a vendéghez. Tehát annak, aki a természet csendjét hallgatva, magányosan, a saját gondolataiba merülve szeretne egy jót enni Svédországban, még a pincérekkel sem kell érintkeznie ezen a helyen.

Igaz, személyzet se nagyon van: az éttermet Rasmus Person szakács üzemelteti, párja, Linda Karlsson pedig a zip line-on közlekedő, megrakott kosárért felel. A pár úgy tervezi, hogy egész nyáron nyitva tartanak.

"Úgy gondolom, hogy ezekben az időkben az egyik legjobban hiányolt dolog az utazás, és mivel földrajzilag nem tudunk most messzire utazni, legalább az elménkben utazzunk" - összegezte Rasmus Person az étterme rendeltetését.