Immár öt éve, hogy távozott Győrből. Emlékszik még magyar szavakra?

Hogyne, sőt, napi szinten hallom is. A tizenöt éves fiam, Alexander még pici volt, amikor Győrben játszottam, két-három hónap alatt folyékonyan megtanulta a nyelvet, és a mai napig tökéletesen beszéli a magyart.

Mi hiányzik leginkább Magyarországról?

Több mindent említhetnék, mert annyira jól éreztem magam Győrben, hogy az is benne volt a pakliban, végleg Magyarországon maradok. Imádtam a várost és a szurkolókat, egyszer minden női kézilabdázónak meg kellene tapasztalnia, milyen érzés a Győr vagy a Fradi csarnokában meccseket játszani. Nem számított, hogy nyertünk-e, vagy kikaptunk, a drukkerek mindig imádtak minket. A mai napig emlékszem, hogy a Larvik elleni idegenbeli BL-döntőre két tömött busszal jöttek utánunk, huszonhárom órát utaztak Norvégiáig, megnézték a meccset, majd indultak vissza. Ilyen fanatizmust korábban nem láttam. Sok barátot szereztem a klubnál és a civil életben is, terveztük is, hogy meglátogatjuk a győri barátainkat, de sajnos a koronavírus miatt nem utazhattunk Magyarországra. Ám megeshet, hogy a családunknak egyszer majd ismét szorosabb kötődése lesz Magyarországhoz.

Tervezi, hogy visszatér?

Még mindig játszom, és hát sosem lehet tudni, mit hoz az élet… De itt most elsősorban a legidősebb fiamra, Alexanderre céloztam. Tizenöt éves, imádja a kézilabdát, már most 194 cm magas, 48 és feles cipőt hord, és nagy álma, hogy egyszer a Veszprémben kézilabdázzon.

/ Erről többet olvashat a sportal.hu-n /

 

• Heidi Löke
• női kézilabda
• Győr