MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Kudarcos EB-kezdés

Kudarcos EB-kezdés

hvg.hu

Kézilabda-válogatott a vereség után: Ha álmunkból keltenek fel, akkor sem szabadna ennyit hibáznunk.

Története során még sosem kapott ki a magyar csapat Hollandiától. Egészen csütörtök estig.

„Gratulálok a holland csapatnak, teljesen megérdemelték a győzelmet” – kezdte értékelését a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya azután, hogy csapata elvesztette első csoportmeccsét a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon. Az együttes 31-28-ra maradt alul úgy, hogy az egymás ellen játszott korábbi 20 mérkőzés alkamával egyszer sem kapott ki Hollandiától.

Gulyás István szerint a csapata nagyon idegesen játszott, nem a saját arcát mutatta a múlt hónapban átadott, 20 ezer fő befogadására képes budapesti MVM Dome-ban, telt ház előtt.

Sajnos belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem tudtunk kijönni. Nem tudtuk a játékosainkat megnyugtatni, megállítani, és sajnos vereség lett a vége” – fogalmazott a szakvezető, hozzátéve: remélik, hogy a vasárnapi, Portugália elleni meccsen már könnyebben viselik majd a társ-házigazdaként rájuk nehezedő nyomást.

Székely Márton, aki a meccs 17. percében Mikler Rolandot váltotta a magyar válogatott kapujában, ahol 21 lövésből hatot tudott hárítani, csalódottan nyilatkozott a meccs után: „Nem így szerettünk volna bemutatkozni ebben a hatalmas arénában a közönségünk előtt.”

A kapus azt mondta, a meccs elején úgy érezte, hogy talán „egy csavar a gépezetben nem lett a helyére téve”, mert nem úgy kezdtek, ahogyan szerettek volna, ahogyan tervezték és ahogyan fel voltak készítve. „Sajnos semmit nem adtunk vissza a szakmai stábnak, és talán ez fáj a legjobban.”

Szerinte az talán még belefért volna, ahogyan az első félidőben beragadtak – a hollandok előnye már a 11. percben négy gólosra nőtt később sem hagyták egyetlen percig sem vezetni a magyarokat –, de a második félidőben nagyon sok kulcsmomentumnál rontottak, gyermeteg hibákat követtek el.

A válogatott december közepe óta a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjában készült a tornára, nem is edzettek a Népliget szélén felhúzott új csarnokban, emiatt már korábban felvetődött az, hogy talán nem tudnak majd könnyen alkalmazkodni az ottani hangulathoz. Székely azonban azt mondta, nem volna helyes, ha nyomásról és túlpörgésről beszélnének, hiszen mindannyian élsportolók. „Magyarországon, nagyjából 20 ezer szurkolónk előtt játszhattunk, erre a hullámra mindenkinek rá kellett volna ülnie” – fogalmazott, hozzátéve: mindannyian készültek a hangulatra és arra, hogy nagy lesz rajtuk a nyomás, de ezeket ki kellene zárni, ezekkel nem lenne szabad foglalkozniuk.

Lékai Máté, a Veszprém irányítója is gyenge kezdésről beszélt és arról, hogy fegyelmezetlenek voltak, nem hajtották végre, amit előzetesen megbeszéltek. „Eladtuk a labdát, kihagytuk a helyzetet, védekezésben nem zártunk össze, noha tudtuk, hogy gyorslábúak és nincsenek nagy lövőik” – magyarázta. A második félidőben szerinte is javult a játékuk, hatékonyabbá váltak támadásban, de eldönteni nem tudták a meccset.

Az izgalom és az, hogy csak egy felkészülési mérkőzéssel hangoltak az Eb-re, szerinte kifogások.

Ha álmunkból keltenek fel, akkor sem szabadna ennyit és ilyet hibáznunk. Ha ezeket serdülőben követjük el, akkor is nagy hibák lennének” – nyilatkozta önkritikusan Lékai, aki nyolc góllal a magyar csapat legeredményesebbje volt.

Gulyás csapata vasárnap 18 órától Portugáliával, kedden 18 órától pedig Izlanddal mérkőzik. Mindkét meccs nagyon fontos a továbbjutás szempontjából, a középdöntőbe ugyanis a csoport első két helyezettje szerepelhet.

Az még kérdés, hogy a holland meccsen három gólig jutó, bokasérülést szenvedett beálló, Bánhidi Bence tudja-e vállalni a játékot a Portugália ellen.