MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Közel hatszáz éve tartották az első lottósorsolást

Közel hatszáz éve tartották az első lottósorsolást

telex.hu

1441-ben Belgiumban a brugge-i főtéren tartották az első igazi lottósorsolást, ahol már pénzt is lehetett nyerni.

A lotinghe-nek nevezett játék a lottó ősatyjának is tekinthető, nagyjából ugyanúgy működött, mint például az ötöslottó: a város tanácsnokai nyereménnyel kecsegtető szelvényeket árultak, és így adóemelés nélkül jutottak haszonhoz.

Bár már az ókori Kínában és a Római Birodalomban is játszottak különféle szerencsejátékokat, ipari méreteket csak a 15. századtól kezdett ölteni ez a szórakozási forma. Ebben nagy szerepe volt III. (Jó) Fülöp burgundi hercegnek, aki váratlan szívességet tett a lottóiparnak: 1438-ban leverte a brugge-i céhek és kereskedők lázadását, és jól meg is sarcolta a várost.

Brugge elöljárói kénytelenek voltak új bevételi forrás után nézni, ám ahelyett, hogy magasabb adók formájában a polgárokra hárították volna ezt a terhet, inkább arra csábították az embereket, hogy önként vásároljanak sorsjegyeket. Már a 13. századtól bevett szokás volt, hogy bizonyos dolgokról sorsolással döntöttek, így például arról, hogy ki árulhatott a piac legforgalmasabb pontján, vagy hogy ki tölthetett be egy monopóliumnak számító hivatást.

A középkori Brugge-ben ilyen monopólium volt schröder, vagyis a boroshordókat pakoló és szállító személy. Meglehet, a schrödert leggyakrabban szabónak fordítják, az északnémet nyelvterületeken a bort vagy sört szállító kocsisokra, fuvarosokra is használták ezt a kifejezést. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy csak a schröderek rakodhatták ki a boroshordókat a kikötőben, és aztán csak ők szállíthatták el azokat a vevőkhöz. Ez egy jól jövedelmező mesterség volt, mivel a schrödereknek joguk volt saját adót kivetni a hordókra. Ez a hivatás élethosszig tartó kiváltság volt, ha egy schröder meghalt vagy valamiért mégis elbocsátották, akkor az utódját sorsolással választották ki azok közül, akik egy bizonyos összeget befizettek, hogy a nevük felkerüljön egy cetlire.

Az 1441-es lottósorsolást felidéző illusztráció Brugge-ben, 2021. december 4-én – Fotó: BENOIT DOPPAGNE / BELGA MAG / BELGA VIA AFPAz 1441-es lottósorsolást felidéző illusztráció Brugge-ben, 2021. december 4-én – Fotó: BENOIT DOPPAGNE / BELGA MAG / BELGA VIA AFP
Amikor 1441-ben egy Pieter den Hont nevű volt schröder állását sorsolták ki, a városi hatóságok fontos döntést hoztak: a fődíj, vagyis a hivatás mellett kisebb-nagyobb pénzdíjakat is kisorsoltak. A kiegészítő pénznyeremények sok embert rávettek a játékra, és olyanok is beszálltak a szelvényvásárlásba, akik egyébként nem is akartak schröderek lenni. Bár a szelvény nem volt olcsó – több napi bérnek megfelelő összegbe került – a városi polgároknak és kereskedőknek azért még megfizethető volt. Ennek a változtatásnak köszönhetően végül sokkal több pénz került a város kasszájába, ami segített Brugge vezetőinek kiegyenlíteni a III. Fülöp által kiszabott büntetést.

A nagyon korai lottójátékok körítése sok tekintetben hasonlított a mai lottósorsolásokra: a középkori húzásokat is nagy tömeg előtt, rendszerint egy piactéren felállított dobogón tartották. A cetliket trombitaszó mellett, egy „szűz kéz” segítségével húzták ki a kosarakból, és egy konferanszié jelentette be, hogy nyert-e vagy sem. Később az a szokás is kialakult, hogy név helyett valamilyen trágárságot vagy egy rövid verset írtak a lapra, ami a színpadról felolvasva nagy mulatságot okozott, és az egészből egy népünnepély lett.

Brugge példáját a többi flamand város is követte, 1441 és 1500 között legalább 82 hasonló lottóhúzást tartottak a régióban. A lottó terjedése követte a korabeli kereskedelmi útvonalat: előbb a német, majd az olasz városokba is begyűrűzött ez a játék és haszonszerzési forma. A genovai, velencei és római lottójátékok voltak azok, amik az olasz „lotto” szót a 16. századtól nemzetközileg is ismert márkanévvé tették. A genovai szenátorok kisorsolásánál vezették be azt az újítást, hogy a neveket számokra cserélték, amivel tulajdonképpen el is érkeztünk a jelenkor lottójához.