MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Kínok között pusztultak el a sertések

Kínok között pusztultak el a sertések

index.hu • fotó: blikk.hu

A bezárva tartott sertések nagy számban elpusztultak fulladás, illetve megbetegedések következtében.

A Bonyhádi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette és veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki több mint tíz éve kisállattartó- és tenyésztő, közölte a vádhatóság.

Egy gazdasági társasággal kötött vállalkozói szerződésalapján 2018. őszén 3353 malacot helyeztek el a vádlott által üzemeltetett sertéstelepen bérhízlalásra, csakhogy 2019. JANUÁR KÖZEPÉN A SERTÉSTELEPEN CSŐTÖRÉS VOLT, AMI MIATT NÉGY ISTÁLLÓT MINTEGY 30-40 CM MAGASAN ELLEPETT A HÍGTRÁGYÁVAL KEVEREDETT HIDEGVÍZ. Ezekben az épületekben az ott bezárva tartott sertések nagy számban elpusztultak fulladás, illetve megbetegedések következtében.

Az állatok napokonát különös szenvedésnek voltak kitéve – írta az ügyészség, amelynek vádirata szerint az alkalmazottak többször felhívták a vádlott figyelmét a kialakult helyzet súlyosságára és a sertések tömeges elpusztulására, amit a vádlott maga is megtekintett, azonban – a foglalkozásával kapcsolatos kötelességeit megszegve – a sertések azonnali kimenekítése érdekében nem intézkedett, a legyengült és megbetegedett állatokhoz állatorvost nem hívott, és a sertések tulajdonosát sem értesítette.

2019. január végén mintegy 80 tetemet elszállíttatott, ezután azonban alkalmazottait arra utasította, hogy a sertéstetemeket vigyék az istálló mögé és szalmával takarják le. A 2019. február 2-án elvégzett ellenőrzéskor a tulajdonos képviselői

1136 SERTÉSHIÁNYÁT ÁLLAPÍTOTTÁK MEG, MELYBŐL 493 DARAB BIZONYÍTHATÓAN ELPUSZTULT, MÍG 643 ÁLLATOT AZONBAN NEM TALÁLTAK MEG. KÉSŐBB AZ ISTÁLLÓKBAN TARTOTT TAKARÍTÁS SORÁN, AZ OTT LÉVŐTRÁGYÁBÓL MÉG TOVÁBBI 45-50 TETEM KERÜLT ELŐ, MELYEKET A VÁDLOTT SZINTÉN AZ ISTÁLLÓK MÖGÉ VITETETT.

Mivel a sertéstetemek és egyéb maradványok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért a vádlott ennek kihelyezésével engedély nélkül hulladékgazdálkodási tevékenységet végzett.

A vádlottal szemben az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és a közügyek gyakorlásától, valamint a foglalkozásától eltiltását szorgalmazza a Bonyhádi Járásbíróságnál. Emellett az ügyészség a közérdekvédelmi szakág felé is jelzéssel élt.