Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Ki fizeti a rövidített munkaidőben dolgozók bérét?

Ki fizeti a rövidített munkaidőben dolgozók bérét?

index.hu • fotó: hirstart.hu

A bérek 70 százalékát kaphatják a dolgozók a rövidített munkaidőben.

Folyamatosan szivárognak ki részletek az Orbán Viktor által hétfőn meglehetősen röviden bejelentett újabb gazdaságvédelmi csomagról. Most a kormányközeli Magyar Nemzet írta meg, hogyan működhet a miniszterelnök által említett rövidített munkaidő bevezetése, amelyben az állam átvállalná a dolgozók fizetésének egy részét.

A kormányfő bejelentette a gazdaságvédelmi akcióterv második hullámát: elengedik a költségvetési hiányt, plusz egy heti nyugdíj jön 2021-ben, átvállalják a rövidített munkaidő miatt kieső bérek egy részét.

Orbán hétfői bejelentése után a Pénzügyminisztérium munkatársai egy videókonferencián közöltek részleteket a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (vkf) tagjaival, vagyis a szakszervezetekkel és munkaadói szervezetekkel. Ez alapján írja a lap, hogy

A BEVEZETÉSRE KERÜLŐ RÖVIDÍTETT MUNKAIDŐBEN A DOLGOZÓ A BÉRÉNEK A 70 SZÁZALÉKÁT KAPHATJA MEG, AMELYET RÉSZBEN A MUNKAADÓJA FIZET, AZ ÁLLAM PEDIG KIEGÉSZÍTI.

Hogy mennyivel is egészíti ki az állam, azt még nem tudni. Ilyen program működik például Németországban, de Csehországban is, ott a bajba került cégek dolgozói a fizetésük 80 százalékát az államtól kapják.

Az is kiderült a videokonferenciából, hogy bár Gulyás Gergely szombaton azt jelentette be, hogy a gazdaságvédelmi intézkedéshez a bankokra és a multinacionális kereskedelmi láncokra vetnek ki újabb adót,

A KERESKEDELMI LÁNCOK ADÓJÁT VALÓJÁBAN A MAGYAR TULAJDONÚ CÉGEKNEK IS FIZETNIÜK KELL.

Az adót – a 2010-es válságadókhoz hasonlóan – progresszív adókulccsal vezetnék be, olyan formában, amit az Európai Bíróság a korábbi adók ügyében jóváhagyott. A kereskedelmi láncoktól 36 milliárd forintot vár ilyen formában az állam, ami a kormány legújabb rendeletével létrehozott Járvány Elleni Védekezés Alapba kerül majd.