Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Kert a falon

Kert a falon

nlc.hu

Három évtized után már csak havi kétszer kell nyírni. A zöldfal a város egyik látványossága lett.

A vietnámi Hanoi egyik közkedvelt városrésze a Dong Da, melynek egyik épületén sok év munkája zöldellt ki, ezzel is színessé téve a negyedet. Az “élő épületnek” keresztelt ötemeletes ház zöldfala Prof. Dr. Hoang Nhu Thang műve. A férfi a hanoi egyetem adjunktusaként dolgozott.

1990-ben költözött az épületbe, akkor pont ez a ház volt a környék legmagasabbja, és éppen ezért sosem kapott árnyékot a nyári hőségben, sőt: a lakók szerint kellemetlenül meleg volt a lakásokban. Ekkor a professzor fogta magát, és ültetett két kúszónövényt a homlokzatra, tudván, hogy ezek megszűrhetik a napfényt, és így csökkenthetik a lakásokban lévő uralkodó meleget. Az ötlet bevált, három évtized elteltével pedig növények garmadája lepte el a homlokzatot, egy gyönyörű, egységes zöldfalat alkotva.

Az épületnek híre ment a városban, amolyan turistalátványosság lett belőle. A nyugdíjas tanár arról is mesélt, hogy a falakon mindössze két fajta növény látható egy speciálisan vágott kereten futtatva. A prof azt is elmondta, hogy 8-9 év után már közel az egész épületet belepték a növények, és hogy a legnehezebb pont a projekt vége volt, hogy megfelelő irányba helyezzék a növények “mozgását”.

Manapság annyi munka van a homlokzaton elterülő függőleges kerttel, hogy havi kétszer metszik a növényeket. Hoang szerint a függőkertnek köszönhetően a lakók a szűk nagyvárosban kicsit közelebb érezhetik magukat a természethez.