MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Kárókatonák a Balaton csúcsragadozói?

Kárókatonák a Balaton csúcsragadozói?

sokszinuvidek.24.hu

Rettegésben tartják a Balaton élővilágát a kárókatonák.

Egyetlen védelmi megoldást a Balaton befagyása hozhatna, amire a jelenlegi meteorológiai előrejelzések alapján nincs esély.
Tetemes károkat okoz a baltikumi vonuló kárókatonák étvágya a Balatonnál és a környező halastavaknál, hiszen naponta egy kiló halat is befal egy-egy madár, írta a Sonline.

Természetvédelmi oltalom alatt van a kárókatona, de manapság annyira elszaporodott, hogy az már elviselhetetlen méreteket ölt – mondta a portálnak Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Idén a Balatonon két helyszínen – Tihany­ban és Alsóörsön – gyérítik az állományt, de a partról kézzel fogható eredményt elérni nem lehet. A Balaton vízterületén ugyanis nem lőhető a kormorán, mivel a hatóság szerint a gyérítés zavarná a védett, vonuló madarakat is. Ugyanakkor a kárókatonák jelenléte is zavarja a szárnyasokat, ahogyan a halállományt is.

Ahol megtelepszik egy kormorán kolónia, ott az ürüléke tönkreteszi a fákat, illetve a kócsag és szürkegém fészkelőhelyeit is.

Egyetlen védelmi megoldást a Balaton befagyása hozhatna, amire a jelenlegi meteorológiai előrejelzések alapján nincs esély.