MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Helikopter – pilóta nélkül

Helikopter – pilóta nélkül

raketa.hu

Megtette az első útját a világ első teljesen önvezető helikoptere.

Az önvezető technológia térhódítása nem áll meg az autóknál, és nem is csak az olyan futurisztikus járművek felségterülete, mint a légitaxik. A Skyryse egy teljesen átlagos helikoptert alakított át úgy, hogy képes legyen önmagát navigálni, de azért biztosan kell hozzá egy kis bátorság, hogy egy ilyennel repkedj.

Na nem azért, mert az önvezető technológia ne lenne eléggé megbízható, sőt. Légi járművek esetében valójában könnyebb megoldani az önvezetést, hiszen a biztonságos le- és felszállás valamint az esetleges tereptárgyak kikerülése valamivel egyszerűbben automatizálható, mint a közutak ezernyi kresztáblájának, felfestésének értelmezése, vagy az autósok, biciklisek, gyalogosok váratlan megoldásaira való reakció.

Ami miatt a videón mégis felhúztuk a szemöldökünket, az az, hogy a Skyryse nem finomkodott. Hasonló tesztrepüléseknél a légi jármű általában elemelkedik a talajtól, lebeg egy kicsit, aztán szépen visszaereszkedik, ám a Luna egy komplett túrára vitte az utasait, aminek keretében több száz méteres magasságba emelkedett.

"A városi repülésnek olyan biztonságosnak kell lennie, mint amilyen a liftezés, és annyira elérhetőnek és megfizethetőnek, mint a busz" - mondta Mark Groden, a cég vezérigazgatója, aki szerint a mai életünket alapjaiban meghatározza a közlekedés, eszerint választjuk ki, hogy hol lakunk, hol dolgozunk. Ebben az automatizáció szerinte komoly áttörést hozhat.

A Skyryse a Google útját követte, vagyis ahelyett, hogy teljesen önálló járművet fejlesztettek volna, egy olyan technológiát készítettek, amivel elméletben bármilyen helikopter önvezetővé alakítható. A Luna névre keresztelt, átalakított Robinson R-44 helikopter a Flight Stack technológiával képes teljesen automatikus és félautomatikus repülésre is, emellett folyamatosan adatokat küld az FAA, az amerikai légiügyi hatóság rendszerének, amivel kommunikálja a gép útját, magasságát és egyéb fontos információkat.