MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Halálos beteg tréner a kispadon

Halálos beteg tréner a kispadon

hvg.hu

A svéd szakember az angol klub legendáit vezetheti az Anfielden.

Jótékonysági mérkőzést rendez az FC Liverpool a halálos beteg Sven-Göran Eriksson tiszteletére – írja a Sky News az angol klub közleményére hivatkozva.

„Nagy örömmel erősítjük meg, hogy Sven-Göran Eriksson tagja lesz az LFC Legends tréneri csapatának az Ajax Legends elleni, március 23-án, az Anfielden megrendezendő mérkőzésen” – közölte a klub. Vagyis a Erkisson a Liverpool legendáit vezetheti a holland Ajax legendái ellen.

A 75 éves svéd szakember januárban jelentette be, hogy gyógyíthatatlan hasnyálmirigyrákban szenved, és az orvosok szerint legfeljebb egy éve van hátra. Az angol válogatott egykori szövetségi kapitánya később egy interjúban elárulta, hogy mindig is nagyra becsülte a Liverpoolt, és szívesen lett volna az együttes edzője.

Ezt követően Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere – aki utolsó hónapjait tölti a klubnál – felajánlotta Sven-Göran Erikssonnak, hogy egy napra vegye át tréneri munkája egy részét, a klub szurkolói pedig kampányt indítottak a svéd szakember kívánságának teljesítése érdekében.

Eriksson csaknem öt évig volt az angol válogatott szövetségi kapitánya, emellett a Premier League-ben a Manchester Cityt és a Leicester Cityt is irányította. Szigetországi szerepvállalásán túl többek között az AS Roma, a Fiorentina, a Benfica, a Sampdoria és a Lazio trénere is volt.