MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
„Ha a szülő már most fél konfliktust vállalni a gyerekével, mi lesz kamaszkorban?”

„Ha a szülő már most fél konfliktust vállalni a gyerekével, mi lesz kamaszkorban?”

nlc.hu/Kun Gabi

Egyre több a minidiktátor az ovisok között.

Óvodások hozzák a családról a döntéseket, mert a szülők kiengedik a kezükből az irányítást, annyira félnek a konfliktustól. Jó szándék vezeti őket, de kis diktátorokat nevelnek így a gyerekekből.

Nem feltétlenül az a gond a minidiktátor gyerekekkel, hogy akaratosak, hanem inkább az, hogy ez a saját fejlődésükre is káros hatással lehet. Úgy tűnik, a mostani ovisok és kisiskolások között egyre több az olyan gyerek, akik zsarnokként viselkednek, nem tűrnek ellentmondást és parancsolgatnak a szülőknek, sőt akár testi erőszakot is alkalmaznak, hogy elérjék, amit akarnak.

Évtizedes gyakorlattal bíró óvónő szerint akinek már két generációnyi szülővel és gyerekkel vannak tapasztalatai, és elmondása szerint valóban nagy változás történt a gyerekek viselkedésében az utóbbi másfél évtizedben. A gyerekek zsarnok viselkedéséért pedig nagyrészt a szülők a felelősek a pedagógus szerint.

/ Bővebben az nlc portálon /