MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Ferguson hazaküldte

Ferguson hazaküldte

igenyesferfi.hu

Cristiano Ronaldo sokszor még szünetben is gyakorolt, amikor a csapatban mindenki más jóízűen ebédelt.

Mindig ő volt az utolsó, aki elhagyta az épületet. Valójában szinte lehetetlen volt lehozni őt a pályáról, könyörtelenül dolgozott a technikáin.

CRISTIANO RONALDO MINDEN IDŐK EGYIK LEGEREDMÉNYESEBB SPORTOLÓJA. A 36 ÉVES, ÖTSZÖRÖS ARANYLABDÁS PORTUGÁL LABDARÚGÓ A VÁLOGATOTTBAN 2003 ÓTA SZEREPEL ÉS 2010 ÓTA TÖLTI BE A CSAPATKAPITÁNYI POSZTOT.
A Manchester United 2021. augusztus 27-én jelentette be hivatalosan Cristiano Ronaldo visszatérést, aki szeptember 11-én debütált másodjára az Old Traffordon, a Newcastle United ellen és rögtön két gólt szerzett a 4-1 arányú bajnoki győzelem során.

EGY KORÁBBI CSAPATTÁRS SZERINT CRISTIANO RONALDO FIATALKÉNT OLYAN KEMÉNYEN EDZETT, HOGY ALEX FERGUSONNAK KELLETT HAZAPARANCSOLNIA A PÁLYÁRÓL.
Nicky Butt 1993 és 2004 között volt a Manchester United játékosa, így pontosan látta, hogy milyen elszántsággal készül a portugál sportoló, aki 2003-ban érkezett az angol klubhoz.

“Gyakran hallottuk, ahogy Sir Alex Ferguson szinte üvölt a pályán, hogy ideje abbahagyni az edzést, két nap múlva meccsünk lesz, elég” – emlékszik vissza Nicky Butt a Business Insider kérdésére. “Cristiano Ronaldo sokszor még szünetben is gyakorolt, amikor a csapatban mindenki más jóízűen ebédelt. Mindig ő volt az utolsó, aki elhagyta az épületet. Valójában szinte lehetetlen volt lehozni őt a pályáról, könyörtelenül dolgozott a technikáin” – tette hozzá.

Butt, aki 270 alkalommal lépett pályára a Manchester United színeiben, azt is elmondta, hogy Ronaldo megszállott gondolkodása már a kezdetektől fogva megkülönböztette őt mindenkitől. A portugál labdarúgó a mai napig híres emberfeletti munkabírásáról.

„Ronaldo zseni volt, de nem csak a tehetsége vitte a csúcsra” – fogalmazott Butt. “Nem volt istenadta testalkata, keményen megdolgozott a sikerért. Valójában sovány, nyeszlett fiatal kölyökként jött hozzánk, rengeteget dolgozott azért, hogy ezt a testalkatot sok-sok éven át megszerezze. Egyetlen edzésről sem hiányzott, egyetlen lehetőséget sem hagyott ki, amikor gyakorolhatott” – zárta a gondolatot Butt.

Hasonló történetet osztott meg Cristiano Ronaldo mentalitásával kapcsolatban Mick Clegg, a Manchester United korábbi erőfejlesztő edzője egy nemrégiben megjelent dokumentumfilmben. Elmondása szerint a fiatal Ronaldo gyakran edzett egyedül egy domb mögött, a Manchester United edzőpályájának túloldalán, hogy senki ne lássa, ha hibázik.