MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Félezer embert tartóztattak le a Navalnij melletti tüntetésen

Félezer embert tartóztattak le a Navalnij melletti tüntetésen

hvg.hu

Az ellenzékiek Navalnij szabadon bocsátását követelték.

Az orosz rendőrség valamennyi városban komoly készültséggel várta a börtönbe zárt legismertebb orosz ellenzékit, az Alekszej Navalnijt támogató tüntetések résztvevőit. A rendőrök több mint ötszáz embert vettek őrizetbe, a szerdai demonstrációkon kevesebben vettek részt, mint a korábbi hasonló megmozdulásokon.

Az orosz rendőrök gyakorlatilag hermetikusan lezárták Moszkva és Szentpétervár belső tereit és nem engedték meg, hogy az engedély nélküli tüntetés résztvevői a kijelölt gyülekezőhelyekre vonuljanak. Ennek eredményeként az egyenruhások kisebb csoportokra szabdalták az ellenzékieket, s folyamatosak voltak az őrizetbevételek is. Helyi források szerint a több tucat városban megrendezett tüntetéseken most kevesebben vettek részt, mint a legutóbbi Navalnij melletti demonstrációkon, s legtöbben ismét Moszkvában és Szentpéterváron jelentek meg.

A legkeményebben Ufában lépett fel a rendőrség, ott 82 embert vettek őrizetbe.

A rendőrség közlése szerint Moszkvában hatezren voltak az ellenzékiek, míg független források több tízezer tüntetőről tesznek említést.

A tüntetők azért vonultak utcára, mert a legismertebb orosz ellenzékinek számító Navalnij egészségi állapota megromlott, több orvos szerint a politikus vérében olyan magas a káliumszint, hogy bármelyik pillanatban megállhat a szíve. Navalnij április eleje óta éhségsztrájkot folytat, mivel a börtön vezetése nem engedte meg, hogy a politikus személyi orvosa is megvizsgálja őt. A hátfájdalmai miatt járni is alig tudó, lázas és köhögő Navalnijt három nappal ezelőtt átszállították egy rabkórházba. Az intézményt megjárt rabok szerint a kórházban embertelen körülmények között kezelik a betegeket.

Az ellenzékiek Navalnij szabadon bocsátását követelték, s felszólították a tolvajnak nevezett Vlagyimir Putyin elnököt a lemondásra. Miközben a hatóságok börtönben tartják az állítólagos gazdasági bűncselekmények miatt Navalnijt, megkezdték az általa alapított Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) felszámolását. Az ügyészség szerint az FBK szélsőséges szervezet, így az nem működhet Oroszországban.