MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Ezek a leggyakrabban kihúzott lottószámok

Ezek a leggyakrabban kihúzott lottószámok

24.hu

Hogyan alakultak a nyeremények, illetve a kihúzott számok az elmúlt évtizedekben?

 

Múlt szombaton sem volt telitalálat az ötös lottón, ami azt jelenti, hogy a 2019 közepe óta halmozódó főnyeremény erre a hétre elérte az ötmilliárd forintot. Gyűjtésünkből, amelyet a Szerencsejáték Zrt. honlapján található adatokból készítettünk, kiderül: ekkora összeget a lottó hatvanhárom éves történetében csak kétszer vittek el. Egyszer öt éve, egyszer pedig 2003-ban – bár a milliárdos tételhez képest aprópénz, az előbbi nyeremény ötven-, az utóbbi százmillióval átlépte az ötmilliárdos határt, ezért nem rekordösszeg a mostani, amely azonban így is erősen megmozgatja a magyarokat: már a múlt héten több mint ötmillió szelvény fogyott az átlagos 3,3 millió helyett.

A Szerencsejáték Zrt. honlapján a nyertes szelvényekre vonatkozó adatok csak 1998-tól szerepelnek. Kérdésünkre, hogy ennek mi az oka, azt válaszolták, abban az évben vezették be első elektronikus fogadási rendszerüket. Grafikánk függőleges tengelyén láthatóak az évek, a vízszintesen az évek hetei, a körök pedig azt jelölik, mikor volt telitalálatos az ötös lottón. A körök mérete jelzi, mekkora összeg talált gazdára a legkisebb, 36 millió forintos főnyereménytől a már említett több mint ötmilliárdig. Ha az egeret a kör fölé visszük, megkapjuk a részletes adatokat.

Az 1998-tól vezetett adatok alapján a telitalálatokban leggazdagabb év 2008 volt, akkor nyolcszor vitték el az ötös lottó főnyereményét. Ez idő alatt tízszer fordult elő (nyolc különböző évben), hogy ketten osztoztak a főnyereményen – 2012-ben négymilliárd forint sorsa dőlt el így, vagyis a felfoghatatlan összeg ellenére egy kicsit pechesnek érezhette magát az, akinek kihúzták a számait, majd azzal szembesült, hogy más is megjátszotta ugyanazt a kombinációt. Hárman 2009-ben és 2016-ban osztoztak a főnyereményen (51, illetve 356 millió forintot kaptak fejenként), 2004-ben pedig volt olyan húzás, amikor az egymilliárd forintot érő számokat négyen is eltalálták.

Egyébként ugyanazt a számkombinációt a lottó történetében kétszer nem húzták még ki, tekintve, hogy több mint 43 millió kombináció fordulhat elő, nem is annyira meglepő, hogy az eddigi több mint háromezer-kétszáz húzás alkalmával még nem volt duplázás.

Az 1998 óta rendelkezésre álló adatok alapján a legkevesebb kéttalálatos 2016. augusztus 20-án volt, akkor 46 ezren találtak el két számot. 2002 novemberében viszont közel tízszer ennyi, 432 ezer embernek volt kéttalálatos szelvénye – ez a mai napig rekord. 1131 embernek volt hármasa, amikor a legkevesebben, és 17 ezernek, amikor a legtöbben húztak be három számot helyesen, míg a négyeseknél volt, hogy csak hárman osztoztak a nyereményen, a csúcs pedig, amikor 298 felé osztották azt.

Az 1957 és 1997 közötti adatokat manuálisan dolgozták fel a Szerencsejáték Zrt.-nél – nekünk küldött válaszukban összegyűjtötték az egyes évtizedekben a három legnagyobb főnyereményt:

1957-1960: mindhármat 1959-ben vitték el, csökkenő sorrendben 1,48, 1,45 és 1,3 millió forintot kapott a nyertes.
1961-1970: a páros évek hoztak szerencsét, ugyanis 1964-ben 2,47, két évvel később 1,96, még két évvel később pedig 2,3 millió forintot nyert valaki.
1971-1980: ismét ugyanabban az évben (1978-ban) talált gazdára a három legmagasabb főnyeremény, ami egyenként kicsivel több mint 3,8 millió forintot jelentett.
1981-1990: megint egy évben, 1989-ben vitték el a három legnagyobb nyereményt, az összegek szórása viszont nagyobb, ugyanis 9,46, 15,8 és 25 millió forinttal lett gazdagabb a számokat megjátszó szerencsés.

Ahogy említettük, a nyertes szelvényekre vonatkozó adatokat (hányan nyertek és mennyit) 1998 előttre vonatkozóan a Szerencsejáték Zrt. nem tesz közzé a honlapján, a nyerőszámokat viszont az első húzástól vissza lehet nézni. Ebből is készítettünk egy diagramot, amire a tizenöt legtöbbször, illetve a tizenöt legkevesebbszer kihúzott számot tettük.

Bár a statisztika azt mutatja hogy ha nyerni akarunk, inkább az elejéről válasszunk számot, érdemes szem előtt tartani, hogy a legtöbbször kihúzott hármast is csak 218 alkalommal sorsolták ki az elmúlt hatvanhárom év 3265 húzásán, vagyis az esetek alig hét százalékában. Az öt legnépszerűbb szám a lottó indulása óta mind páratlan, ha erre alapoznánk a döntésünket, akkor az 1, 3, 15, 29, 75 kombinációt kellene megjátszani, amit még sosem húztak ki – ez pedig, mint láthattuk, egy újabb érv mellette.

Még néhány érdekesség:

„a legmagányosabb” nyerőszám jelenleg a 69-es, amit 2018. szeptember 22. óta nem húztak ki.
Csak 2000-ben fordult elő, hogy három egymást követő héten is volt telitalálatos, előbb 400, majd 50-50 millió forintot kapott a nem különösebben szerencsés nyertes.
Az első telitalálatos szelvény 1957. április 11-én volt, a nyereménye pedig 855 ezer forint.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu