MENÜ
2024. árpilis 13.
Ida
Egy profi játékos démonjai

Egy profi játékos démonjai

Fotó: gyorietokc.hu

Line Haugsted komoly lelki válságon ment át eddigi pályafutása során.

Interjút adott Line Haugsted, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának dán válogatott átlövője a Jyllands-Posten dán napilapnak. A 28 éves, világbajnoki bronzérmes játékos arról mesélt, hogyan kényszerítette magát szélsőséges helyzetekre a testmozgástól való függőségtől az ételekről alkotott torz szemléletig, milyen fizikai és pszichológiai nyomást gyakorolt önmagára.

Line Haugsted a világ egyik legnagyobb kézilabdaklubjában játszik, emellett meghatározó tagja annak a dán válogatottnak, amely egy hónap múlva az érem reményében kezdi meg világbajnoki szereplését. De az eddig vezető út minden volt, csak nem fájdalommentes vagy egészséges. Testileg és szellemileg egyaránt. Ez derült ki a daniasport.hu által közölt cikkből.

Haugsted több éven át annyit edzett, hogy már a teste is jelzett minden reggel, amikor kikelt az ágyból. A szabadnapok lelkiismeret-furdalást okoztak neki, gyakran kihagyott étkezéseket, helyette naponta arra kényszerítette magát, hogy a szokásos edzés mellett még napi 1000 kalóriát elégessen és megtegyen legalább 10 ezer lépést.

Ha manapság tükörbe néz, akkor – saját szavaival élve – egy erős, kitartó és jól képzett sportolót lát. Legalábbis a jobb napokon. De a rossz időszakban egy nőt pillant meg zsíros combokkal és kis pocakkal, mondta.

Szinte sosem elégedett magával a dán játékos.



„Nem olyan régen beszéltem egy fiatal játékossal, aki nehezen élte meg az élsport világát, és ez a beszélgetés ismét világossá tette számomra, hogy sok fiatal még az élsportban is nehezen viseli önmagát. Sokan elégtelennek érzik magukat. Márpedig ha introvertáltnak érzed magad, akkor nehéz messzire jutni. Főleg a sport világában” – tette hozzá

Line Haugsted 1994. november 11-én, Skive városában született, 14 napos volt, amikor először begurították babakocsiban a helyi sportcsarnokba. Aktív családban nőtt fel, aktív neveléssel, gyerekkorában sohasem hiányzott a torna, az atlétika, a futball és főleg a kézilabda. Lustának érezte magát, ha a televízió előtt ült.

Folyamatosan jobb akart lenni, de ez az elhatározás áldás és átok volt egyszerre a karrierje során. Utánpótláskorú játékosként az egyik legnagyobb tehetségek tartották, egy meccsen 19 gólt lőtt, de nem örült, hanem sietett vissza védekezni.

Nemcsak álmodott, de keményen dolgozott azért, hogy a világ legjobbja legyen, de a húszas évei elején a dolgok rosszul sültek el.

Mindig is a legjobb akartam lenni mindenben, és soha nem törődtem azzal, hogy hibázok. Sok más tinédzserhez hasonlóan nekem is voltak időszakaim, amikor úgy éreztem, hogy nem illek oda, ahol vagyok, mert nem vagyok elég jó. De mindez abból fakadt, hogy a legjobb akartam lenni a kézilabdában, csak éppen nem találtam az oda vezető utat.
Úgy fogalmazott, a nagy útvesztőben végül eltévedt. A saját ambíciók, az általános egészségügyi ajánlások, a tesztek, a követelmények nagy teherként rakódtak rá.

„Sohasem éreztem úgy, hogy eleget teszek a sikerért. Sok oldalról befolyásolható voltam” – mondta.

Folyamatosan versenyzett önmagával, kifejezetten negatívan hatottak rá a pulzusmérők és a különféle alkalmazások. Az érezte, hogy a megfeleléskényszer miatt naponta el kellett érnie bizonyos számokat és teljesítenie bizonyos célokat, hogy kielégítse belső igényét. Különben azonnal rátört a lelkiismeret-furdalás és az alkalmatlanság érzése.

Ha egy kétórás kézilabdaedzésen nem érte el a 20 percet a legmagasabb pulzusszám-zónában, akkor felszállt a spinning-kerékpárra, hogy a számok meglegyenek. Gyakran meghosszabbította az erősítő edzést, és egy ponton napi 200 guggolást is végzett.

Annak ellenére, hogy már amúgy is túlterhelt jobb lábán alig tudott normálisan járni, az aktuális edzés mellett plusz 10 ezer lépést is meg kellett tennie. Nem érezte, hogy a kiszipolyozott, elhasznált testének leginkább pihenésre és gyógyulásra volt szüksége.

A pulzusmérő diktálta a napját, a gondolatait, az életét. Naponta megmérte a súlyát, ha hízott, keményebben edzett, vagy még kevesebbet evett. Folyamatosan túlterheléses sérülései voltak, amelyek hátráltatták fejlődését. A túledzettség és a kalóriadeficit miatt a szervezete kiegyensúlyozatlanná vált.

„Soha nem mondták nekem, hogy túl nagy vagy nehéz vagyok. De én sokszor éreztem így. Pedig az edzőim gyakran jelezték, hogy jó génjeim vannak, meg tudnék izmosodni, és robbanékonnyá válni is. Az edzés rabjává váltam, volt egy hosszú időszakom, amikor nem tudtam elviselni a szabadnap gondolatát, mert akkor meghízok.”

Emiatt teljesen elveszítette a kontrollt az étkezéssel kapcsolatban.

„Nem tudom, kit akartam becsapni. Leginkább egyedül voltam, amikor azt hittem, hogy egy teljes napig nem kell ennem.”

A fordulópont 2018 őszén következett be, amikor a franciaországi Európa-bajnokság előtti válogatott összetartáson az akkori szövetségi kapitány, Klavs Bruun Jörgensen és a segédedző, Lars Jörgensen félrehúzta. Nem tudták, mi a baja, de azt észrevették, hogy folyamatosan fogy, és kisebb sérülésekkel küszködik. Valamit változnia kellett ahhoz, hogy állandó helye legyen a válogatottban, és készek voltak segíteni.

„Ez egy fontos pillanat volt. Felvillant bennem, hogy attól, hogy így élek, nem leszek jobb kézilabdázó, és ez az út nem vezetett el az álmaimhoz. Sőt, éppen ellenkezőleg.”

Haugsted segítséget kapott edző, táplálkozási szakértő és sportpszichológus személyében. A gondolatok és az edzéstervek új rendszerekbe kerültek, és gyakorlatilag egyik napról a másikra megváltoztatta a szokásait.

Azóta az átlövő meghatározó tagja lett a válogatottnak, amellyel 2020-ban Európa-bajnoki 4. (őt választották a torna legjobb védőjének), egy évvel később világbajnoki bronzérmes volt. Majd 2022-ben jött az álomszerződés az ETO-val.

„Ma sokkal jobb helyen vagyok, már pulzusmérővel is edzhetek, mert konstruktívan és tudatosan használom. Sokkal természetesebb kapcsolatra tettem szert az edzéssel és az étkezéssel. Megtanultam, mi működik. Sok év után arra is rájöttem, hogy ha vékony combokat akarok, akkor vagy két hónapra gipszbe tetetem a lábam vagy abbahagynom a kézilabdát” – mondta.

„Persze, még mindig kapok őrült ötleteket az edzésről és az étkezésről. Még mindig úgy érzem, túl sok a súlyom – főleg, ha nagyon rosszul játszottam. Aztán olykor annyit akarok futni, hogy tönkre tegyem a futópadot. Kell valami plusz. De már nem a gondolataim szerint cselekszem.”

Az, hogy Győrben élhet és kézilabdázhat, igazi büszkeséggel tölti el.

„Klassz, hogy a Skive városából származó Line itt kötött ki. Luxuséletem van és a hobbimból élek. Őrület. De ez is gyorsan mindennapossá válik, és mindig az lesz a belső érzésem, hogy a dolgok sosem elég jók. Bárcsak jobban tudnám élvezni” – tette hozzá a 85-szörös dán válogatott játékos.

De ilyen az élsport. A buli és ünneplés nem tart sokáig, mert nincs helye az önelégültségnek, ha a legjobb akar lenni. Mindig van mire törekedni, mindig új mérkőzéseket kell megnyerni és új trófeákat megszerezni.

„Egy kicsit őrültnek kell lenned, hogy erre a szintre juss. Meg kell erőszakolnod magad, tested és a fejed. Hozunk olyan áldozatokat, amelyek nem mindig megfelelőek. Egy részét megbántam már, amit tettem, de egy része idevezetett. Ezt el kell ismernem.”

Azt mondta, történetének egy részét elmesélte válogatott társainak, de beszélt erről a barátjával, a haverjaival és a családjával.

„Kicsit zavarban vagyok amiatt, amin keresztül mentem. De szeretnék beszélni arról, hogy milyen nyomást gyakorlok magamra, hogy mások tanulhassanak belőle. Küzdj és adj bele mindent, de higgy abban, hogy amit csinálsz! És beszélj szépen magaddal a tükör előtt! Még mindig azt kívánom, bárcsak jobb lennék ebben…”

Haugsteddel kapcsolatban a közelmúltban derült ki, hogy távozik Győrből. A következő szezontól négy évig a dán Esbjerg játékosa lesz.