MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Drága hobbi ez a lobbi

Drága hobbi ez a lobbi

telex.hu • fotó: napi.hu

„Megnéztük néhány nagy európai ország kormánypártját, hogy tartanak-e fent külön brüsszeli irodát."

A Szabad Európa megnézte, hogy a Fidesz pártalapítványának költségvetési támogatása, a 4 millió euró, hogyan aránylik az európai pártszövetségek költségvetéséhez – amelyek tehát nem csak egy ország egyetlen pártját szolgálják -, és látványos eredményre jutottak.

Ahogy azt a Hvg.hu korábban megírta, tavaly a Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 2,274 millió euróért ( kb 800 millió forint) vett egy belga céget, hogy az alapítvány hozzájusson egy brüsszeli, frekventált helyen lévő 506 négyzetméteres irodaegyütteshez.

A pártalapítvány 2019. évi beszámolójából kiderül, hogy 4 millió eurónyi költségvetési támogatást kapott az államtól.

- Eközben az egész Néppárt alapítványa évi 7 millió euróból kijön, írja a Szabad Európa. A legnagyobb európai pártcsalád alapítványa – amely elviekben a Fidesz érdekeit is szolgálja – egy 780 négyzetméteres irodában működik, a költségvetésének nagy részét pedig az Európai Parlament állja (7 millióból hatot).

- A szociáldemokraták 4,5 millió euróból gazdálkodnak: a pártcsalád alapítványa egy 68 tagszervezetből álló hálózat, ezek közül 43 teljes jogú tag, 20 megfigyelői státusszal és öt szervezet nem hivatalos tagsággal rendelkezik. Egy 759 négyzetméteres irodát bérelnek.

- A liberális pártcsalád alapítványa – amelynek 47 tagszervezete van – egy 165 négyzetméteres ingatlant bérel. Az alapítvány éves összköltségvetése valamivel több mint kétmillió euró, ami fele a Fidesz alapítványénak, írja a lap.

„Megnéztük néhány nagy európai ország kormánypártját, hogy tartanak-e fent külön brüsszeli irodát saját tevékenységük képviseletére. Egyetlen ilyen esetet sem találtunk, valamennyien beérték a saját pártcsaládjuk által nyújtott lehetőségekkel” – teszi hozzá a Szabad Európa.