MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Böjtölés fehéreledellel

Böjtölés fehéreledellel

24.hu

A keresztény világban a IV. századra vált általánossá a negyvennapos böjt, és s XI. századig szigorú szabályok kísérték.

Ezekben az időkben késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket, tojást pedig a böjti a napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Ma már enyhébb böjtöt ír elő az egyház, hamvazószerdára és nagypéntekre rendel el szigorú önmegtartóztatást: a 18 és 60 év közöttieknek csak háromszor lehet étkezniük, és egyszer jóllakniuk. E két napon, és a nagyböjt többi péntekén pedig tartózkodni kell a húsfogyasztástól. A szakrális világban a böjt azonban nem csak testi lemondásokkal jelentette és jelenti a felkészülést, hanem lelki gyakorlatokat is igényel. Ilyenkor tartózkodni kell a rossz gondolatoktól, kevesebb ártó gondolat, füllentés, pletyka, szitokszó szabad, hogy elhangozzék. Az elcsendesülés, tisztulás folyamata ez húsvéthoz közeledve.

Az alföldi paraszti hagyományban a nagyböjtöt úgynevezett fehéreledellel, tejjel, túróval, sajttal, tojással tartották. Zsír helyett tejjel, olajjal és vajjal főztek. Egy néprajzi gyűjtésben a következő böjti menü található. Hétfő: lebbencsleves, tojásbodag (kelesztetlen lepénykenyér), kedd: krumplileves, szerda: korpacibere leves és tojásbodag, csütörtök: laposborsó, péntek: savóleves, tojásbodag, szombat: krumplistarhonya, vasárnap: mákos guba vagy mézes csík. Az étrend része lehetett még a tojásos galuska, krumpli tojással, ahol a halat olcsón be lehetett szerezni, ott halételeket, halászlét is főztek. A nagypénteki böjtben hagyomány volt a kukoricapattogtatás.
A mai modern korunkban az egészséges táplálkozás, különböző fitneszmozgalmak és az ezekhez kapcsolódó étrendek alapvető eleme a böjtölés. A dietetikusok azonban mindig felhívják a figyelmet arra, hogy nagyon kell figyelni a kimaradó tápanyagok pótlására, továbbá fontos, hogy a folyadékok bevitelét pedig növelni kell a böjti időszakban.