MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
BionTech: Ősszel már a gyerekeket is olthatják koronavírus ellen

BionTech: Ősszel már a gyerekeket is olthatják koronavírus ellen

444.hu • fotó: babaszoba.hu

Ősszel akár már a féléves csecsemőket is be tudják majd oltani a Pfizerrel.

A BionTech arra számít, hogy szeptemberre már lesz annyi teszteredményük, ami alapján ősszel akár már a féléves csecsemőket is be tudják majd oltani a Pfizerrel. Erről a cég vezérigazgatója, Uğur Şahin beszélt a Spiegelnek.

Elmondta, hogy a 12 és 15 éves kor közötti gyerekek első teszteredményei már júliusra elkészülhetnek, és szeptemberre várják a 12 évnél fiatalabb korosztály eredményeit. Hozzátette, hogy az adatok kiértékelése körülbelül négy-hat hetet vesz igénybe.

Şahin azt mondta, „ha minden jól megy” és amint elkészülnek az adatok kiértékelésével, azonnal benyújtják jóváhagyásra, hogy oltóanyagukat fél éves kortól minden korcsoport számára engedélyezzék.

Az előzetes tanulmányok szerint a Biontech vakcinája 100 százalékos hatákonyságú a 12 és 15 éves kor közötti gyerekeknél, akik jól tolerálták az oltást. A Pfizer vakcinája jelenleg még csak 16 éves kortól engedélyezett, a 16 és 18 éves korosztály oltását Magyarországon is nemrég kezdték el. A BionTech áprilisban kért engedélyt arra, hogy az Egyesült Államokban engedélyezzék a 12 és 15 éves kor közöttiek oltását a Pfizerrel.

Uğur Şahin arról is beszélt, hogy a BionTech/Pfizer vakcinájából javasolt lehet egy harmadik, emlékeztető oltást adni azoknak az általában idősebb embereknek, akiknél az oltás gyengébb immunválaszt mutatott.