MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
„Azt hittem meg fogok halni

„Azt hittem meg fogok halni"

hvg.hu

Segített az új kezelés, felgyógyult az áttétes rákból egy brit nő.

Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni – most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna” – nyilatkozta a manchesteri nő.

Mintegy két éven át küzdött a mellrák egy agresszív fajtájával egy manchesteri nő, akit 2017-ben diagnosztizáltak a betegséggel. Mivel a rák később továbbterjedt, az asszony részt vett egy kórházi keretek között indított gyógyszerkísérletben: egy addig még nem használt gyógyszert párosítottak immunterápiás szerekkel, ezzel kezelték őt is. Saját bevallása szerint úgy érezte, újjászületett – írta meg az Euronews.

„Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni – most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna” – nyilatkozta a manchesteri nő, Jasmin David.

A nőnél 2017 novemberében találtak egy csomót a mellbimbója alatt. Ezután hat hónapon át kapott kemoterápiás kezelést. 2018 áprilisában masztektómián is átesett, amit később 15 sugárterápia követett. A kezelés végére úgy tűnt, a testében lévő rákos elváltozások eltűntek, de 2019 októberében a rák visszatért, a CT-felvételek alapján pedig már a tüdejét, nyirokrendszerét és mellkasát, pontosabban annak csontjait is érintette.

A kétgyerekes anyának ezután ajánlották fel, hogy vegyen részt egy két évig tartó kísérletben, melyben egy még csak kísérleti fázisban lévő gyógyszert kombináltak Atezolizumabbal, egy immunterápiás gyógyszerrel. „Az első adagok után több szörnyű mellékhatást is tapasztaltam, a fejfájástól kezdve az ugráló testhőmérsékletig, úgyhogy karácsonykor bekerültem a kórházba, elég rossz állapotban. Aztán hál'istennek, elkezdtem reagálni a kezelésre” – mondta.

Visszaemlékezésében azt is megosztotta, hogy mikor felajánlották neki a kezelést, fogalma sem volt, hogy az működni fog-e.

„De azt gondoltam, így legalább tehetek valamit, ha magamért nem is, de legalább másokért, a testem pedig a következő generációk hasznára lehet."

A gyógyszerkísérlet 2023 decemberében folytatódik.