MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Az Év Európai Fája

Az Év Európai Fája

444.hu

Egy 350 éves csehországi erdei fenyő (Pinus Sylvestris) nyerte idén az Év Európai Fája díjat.

Az ország délkeleti részén található Vír gát partján magányosan álló fa fiatalabb korában egy kis falu, Chudobin mellett állt. A település azonban a gát megépülésekor teljesen a vít alá került.

„Ez a fenyőfa nem csupán egy fontos tájékozódási pont, hanem lenyűgöző bizonyítéka annak is, hogyan képes ellenállni a természet az éghajlatváltozásnak és az emberi tevékenység hatásainak” - olvasható a 47 ezernél is több szavazatot kapó győztes méltatása a verseny hivatalos honlapján.

Az Év Európai Fája versenyt már tizedik alkalommal rendezte meg a Eurpoean Partnership Associaton, magyar partnerük az Ökotárs Alapítvány. Online szavazással bárki beleszólhatott, hogy melyik fa kapja a díjat.

Álljon itt, hogy magyar versenyzőre is lehetett voksolni. Egy kaposvári kocsányos tölgy, a „Szabadságfa” több mint 16 ezer szavazattal a verseny 8. helyére futott be.

„A Szabadságfa néven ismert kocsányos tölgy egy kaposvári iskola udvarán áll. 1929-ben ültették, magyar történelmi évfordulók emlékezetére. Az elmúlt 90 évben több ezer diák életét kísérte végig a nagy tölgyfa, hiszen nemcsak az iskolai ünnepségek zajlanak mellette, hanem a mindennapoknak is része. Gyakori témája a biológiaóráknak, és itt játszanak a gyerekek a szünetekben. Mindannyian kedves emlékekkel kötődnek a tölgyfához, akárcsak – az Év fája verseny kapcsán – a kaposváriak egész közössége.” - írta a növényről nevezője, az Ökotárs Alapítvány.