Elég egy nagy vihar, és hiába vagyunk otthon, a jól ismert falak között, máris elveszítjük a biztos pontokat. Jön a keresgélés, tapogatózás, gyufa, gyertya, vagy a telefon világítása. Az a néhány perc vagy pár óra is hosszúnak tűnik, amíg újra világítanak a lámpák, megszólal a tévé, életünk megy tovább. De mi van akkor, ha belátható időn belül mindez nem következik be? Ez történt a héten Európa több államában, Portugália, Spanyolország, Dél-Franciaország volt az érintett, ahol egyszerűen leállt az áramszolgáltatás. Állítólag kizárták a kibertámadást, lapzártánk idején még semmi nem biztos, a legvalószínűbb, hogy valamilyen légköri jelenség okozta a szokatlan szituációt, melynek nyomán megállt az élet. Szerencsére csak egyetlen napra. Liftben rekedtek, metróban gyalogoltak ezrek, veszélybe került az ivóvíz-rendszer, a kórházak energiaellátása, bankok, boltok működése. Összeomlott az internet, túlélő üzemmódba került a gazdaság és a társadalom. Ez már majdnem az a helyzet, amire az osztrák hadsereg kiadványa pár éve úgy készítette fel a polgárokat, hogy „tervezzenek úgy, mintha két hétig kempingeznének a saját lakásukban”: zseblámpával, elemes rádióval, gyertyával, gázfőzővel. Ám ez sokkal nagyobb kihívás, mint hinnénk. A fejlett világ embere elvesztette a gyakorlati készségek nagy részét, környezete is alkalmatlan rá. Nem tud tüzet rakni, nem használ tollat, nem ír, nem jegyzetel kézzel. Persze csak addig, amíg van áram.