Tam_Bau
MENÜ
2024. május 7.
Gizella
Ahol bevált a háromnapos, 14 órás munkahét

Ahol bevált a háromnapos, 14 órás munkahét

24.hu

A háromnapos munkahét ötlete nem új keletű, már a múlt században is előbukkant az ötlete.

Miközben Magyarországon még gyerekcipőben jár a négynapos munkahét bevezetése is, és csak néhány igazán elkötelezett cég merte eddig meglépni, van, ahol már a háromnapos munkahéttel kísérleteznek. A Növekedés.hu legalábbis azt írta, hogy egy floridai étterem heti három napra faragta le a munkanapok számát, igaz, ezek a munkanapok 13-14 órás műszakokat jelentenek, teljes munkaidős fizetés mellett.

A kísérlet a tulajdonos szerint teljes siker, nagyon vonzó a meglévő és nagy számban jelentkező munkavállalók számára a sok szabadidő, elégedettebbek a dolgozók, és minden téren javulást állt be.

A portál kitér arra is, hogy a háromnapos munkahét ötlete nem új keletű, már a múlt században is rendre előbukkant a merészebb előrejelzésekben, de végül egyetlen ilyen optimista elképzelés se vált valósággá. Megemlítették, hogy például a CBS-sen a 60-as években egy XXI. század című műsorba meghívott egy csapat tudóst, hogy fejtsék meg: milyen lesz az élet 2001-ben. Köztük népszerű teória volt, hogy már csak azok fognak négy-öt napot dolgozni a munkahelyükön, akik nagyon szeretik a munkájukat, de a többség csak heti három napot húz majd le a munkáltatónál. Hát, nem így lett.

Egyelőre valószínűtlennek tartják, hogy a háromnapos munkahét belátható időn belül beépüljön a nagyvállalatok munkarendjébe, viszont a négynapos munkahétről úgy vélik, egyre jobban kezd gyökeret ereszteni a vállalati világban.