Tam_Bau
MENÜ
2024. június 16.
Jusztin
A Nílus legújabb és legdrágább ajándéka, új fővárost építenek a sivatagban

A Nílus legújabb és legdrágább ajándéka, új fővárost építenek a sivatagban

telex.hu / Fehér János

Elkészült Egyiptom új fővárosának első üteme a sivatagban.

Kairótól 45 kilométerre, a sivatagban épülő új egyiptomi főváros építésének első szakasza végéhez ért, Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök pedig újabb milliárdokat készül elkölteni az építkezés második, harmadik és negyedik szakaszára, írta az MTI.

Az elnök szerint az Új Közigazgatási Főváros (NAC) kiépülése a gazdasági fejlődés és az ország gyorsan növekvő, 105 millió lakosságának elhelyezése miatt is fontos. A vállalkozás kritikusai azonban arra figyelmeztettek, hogy az építkezés elvonja az ország erőforrásait és növeli adósságait.

A NAC-projekt nyolc éve indult, és az építkezés első szakasza már lezárult. Az elkészült épületekbe idén júliusig költöznek be a minisztériumok és hivatalok.

„Naponta csaknem 48 ezer alkalmazottunk érkezik” – nyilatkozta a Reutersnek Haled Abbász, az építkezést felügyelő vállalat (ACUD) elnöke.

Az első szakaszban egyebek között felépült Afrika legmagasabb, 70 emeletes toronyháza, egy öttermes operaház, egy óriási mecset és a Közel-Kelet legnagyobb katedrálisa is. Abbász hozzátette, hogy mintegy százezer lakás is kész van, és 1200 család be is költözött.

A nagyobb bankok és üzleti vállalkozások idén az első negyedévben helyezik át székhelyüket az új fővárosba, ahol az elektromos vonat tavaly tavasz óta közlekedik, idén pedig egy magasvasút is elindul.

A második negyedévben az olimpiai városrészt is át akarják adni egy 93 ezer férőhelyes stadionnal. Elkezdték a munkát egy 10 kilométer hosszú öntözött park, a Green River kialakításán is.

A tervek szerint a NAC első és második fázisában felépülő városrészeknek egyenként 168 négyzetkilométeren másfél-másfél millió lakosa lesz. A kormány azt akarja, hogy az új főváros szívja fel az évi 1,6 millió fővel növekvő egyiptomi lakosság egy részét.

Abbász szerint akkora a kereslet, hogy mihamarabb bele kell fogniuk a második fázis fejlesztésébe, amely 2027-ig tart majd, és várhatóan 2025 táján a harmadik fázist is megkezdik.

Az új főváros vízellátását a Nílusból biztosítják Kairó térségéből. Két éven belül napi 800 ezer köbméter vizet küldenek majd az új metropoliszba, de tervezik egy második vízmű üzembe helyezését is, további napi 700 ezer köbméter biztosítására.

Az ACUD tulajdonosa 51 százalékban a hadsereg, 49 százalékban pedig az építési minisztérium. Az első szakasz infrastruktúrájára és épületeire Abbász tájékoztatása szerint 500 milliárd egyiptomi fontot (5600 milliárd forintot) költöttek. A második fázis infrastruktúrája további 250-300 milliárd fontba (2800-3400 milliárd forintba) kerül majd. Abbász elődje 2019-ben azt mondta, hogy az új főváros felépítése 58 milliárd fontba (649 milliárd forintba) kerül.

Abbász elmondta, a költségek fedezésére azt tervezik, hogy az ACUD részvényeinek 5-10 százalékát mintegy 150-200 milliárd font értékben 2024 végéig tőzsdére viszik. A tőzsdére lépésről fél éven belül döntenek.