MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
A nagy rivális szép gesztusa: Marian Cozma neve az új szegedi sportcsarnokban

A nagy rivális szép gesztusa: Marian Cozma neve az új szegedi sportcsarnokban

telex.hu

Az elhunyt kézilabdásról nevezik el a vendégszurkolók szektorát.

A szegedi kézilabdaklub honlapján adta hírül, hogy a korábbi klasszisokról nevezik el az épülő új, nyolc ezres sportcsarnokban a szektorokat.

Az új aréna egy három épületből álló, nagy komplexum lesz, ami az első csapat és a Pick Akadémia otthona is egyben. A 8300 fős csarnokot, ahol jövő télen Eb-meccseket is rendeznek, az alapítóról és legendás elnökről, Bérczi Mihályról nevezik el. Az akadémiai csarnok – ez 1500 néző befogadásra lesz alkalmas – pedig Ludányi Márton nevét viseli majd, aki szintén a klub alapítója, utánpótlásedzője.

A klub megemlékezik azokról a játékosokról, a klubhoz kötődő emberekről. A tervek szerint a vb-ezüstérmes Szabó „Sonka” László, a 88-ban olimpiai negyedik helyezett Tóth Géza, az 198-ban szintén olimpiai negyedik Lele Ambrus, vagy Bartalos Zoltán, a kapus Fekete Róbert, és a 2012-ben olimpiai negyedik Zubai Szabolcs és még sok más legenda neve is ott lesz az új Arénában. Az egyik szektor a most távozó svéd szélső, Jonas Källman nevét viseli majd.

A klub 2019-ben Ilyés Ferenc segítségével felvette a kapcsolatot a meggyilkolt Marian Cozma családjával. Az édesapát, Petre Cozmát arról tájékoztatták, hogy szeretnék a vendégszektort gyermekéről, Marian Cozmáról elnevezni. A Cozma család megható levélben köszönte meg, hogy nem felejtették el a gyermeküket, így a vendégszurkolók mindig a Marian Cozma-szektorban szurkolhatnak majd.