MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Az Európa-nap, az európai unió békéjét és egységét ünnepli

Az Európa-nap, az európai unió békéjét és egységét ünnepli

hvg.hu

A tőlünk keletre zajló győzelem napi parádék elterelhették a figyelmet arról, hogy május 9-én az Európa-napot is ünnepeljük.

A május 9-i Európa-nap a mostani fontosabb, mint a többi, ugyanis ezen a napon kapják meg az EU vezetői az Európa jövőjéről szóló konferencia nevű kezdeményezés javaslatait. Ez a szövetség eddigi talán legdemokratikusabb javaslatcsomagja, ugyanis teljes mértékben az unió polgárai alkották.

A tőlünk keletre zajló győzelem napi parádék elterelhették a figyelmet arról, hogy május 9-én az Európa-napot is ünnepeljük. 1950-ben ugyanis ezen a napon javasolta Robert Schuman francia külügyminiszter az Európai Szén- és Acélközösség felállítását, amit az Európai Unióhoz vezető út első lépéseként tartanak számon. Azok, akik eddig nem hallottak az ünnepről, meglepődve tudhatják meg, 1985 óta van Európa-nap, ami Luxemburgban és Koszovóban munkaszüneti nap is, Németországban pedig egy teljes ünnepi hetet tartanak. Magyarországon is lesznek programok, a legnagyobb egy budapesti futóverseny.

Azonban az idei Európa Nap nem csak ezért érdekes. Ezen a napon adják ugyanis át az európai intézmények vezetőinek az Európa jövőjéről szóló konferencia 49 pontos javaslatcsomagját. A konzultáció pontosan egy éve, május 9-én indult, azóta minden EU-tagállamban, EU-központban és online is voltak lakossági viták és fórumok, ahol az európai polgárok elmondhatták a véleményüket - ezt több mint 50 000-en meg is tették. Ráadásul a nyitott fórumok mellett voltak olyan, közös európai polgári vitacsoportok, ahová véletlenszerűen sorsolták ki a résztvevőket a tagállamokból, tehát ezeknek az eredménye uniós társadalom egészének véleményét reprezentálja, nem csak azokét, akik lelkesednek az EU iránt.

A konferencia utolsó plenáris ülésén pedig szavaztak is az egyéves rendezvénysorozat javaslatairól. Itt minden európai intézmény, a nemzeti parlamentek, civil szervezetek és természetesen a polgárok is képviseltették magukat, ők az összes szavazat több mint 25%-át kapták.

A polgárok javaslatai egyértelműen megmutatták: az emberek szorosabb európai egységet, demokráciát, környezetvédelmet, jobb egészségügyi ellátást és egyenlőséget szeretnének. Az európai politikusok számára ez nem csak egy marketingfogás. Régóta ez az EU egyetlen olyan javaslatcsomagja, ami az emberek véleményét tükrözi, vagyis igazán demokratikusan alakult ki, ami nagy legitimitást ad döntésüknek. Az, hogy mennyire jelentős ez a javaslat, már abból is látszik, kik fogadják az Európa-napon. A polgárok javaslatcsomagját ugyanis az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és az Európai Unió Tanácsának francia soros elnökségét képviselve Emmanuel Macron francia elnök veszi át. Egy ilyen presztízsű küldöttség EU-s berkekben ritkaságnak számít, ahogy az, hogy polgárok javaslatai nagy lelkesedést váltottak ki, ugyanis az EU a megalakulása óta úgynevezett demokratikus deficittel küzd. A választópolgárok nem tudnak olyan szinten beleszólni az unió ügyeibe, mint azt a nemzeti politikában megszokhatták, ami erősen veszélyezteti az EU döntéseinek legitimitását.