MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Vihar egy pohár borban

Vihar egy pohár borban

napi.hu / Csernik-Varga Adrienn

Új szabályozást vezet be Írország az alkoholtermékek címkéjével kapcsolatban.

A héten elfogadott előírásoknak ugyan csak 2026-tól kell majd eleget tenni, de Olaszország vezetésével már most nemzetközi összefogás szerveződik ellene. Ha több más ország is követné az ír példát, annak jelentős anyagi vonzata lenne a borászati szektorban.

Vihar egy pohár borban – ezt produkálta Írország, magára haragítva számos másik országot. A nemzetközi felháborodást az keltette, hogy az Ír Köztársaság élén állók egészségügyi figyelmeztető címkéket szeretnének látni az országban forgalmazott alkoholtermékeken.

Stephen Donnelly ír egészségügyi miniszter hétfőn már alá is írta az erre vonatkozó új szabályozást, amely 2026 májusában lép majd hatályba.

Az új előírások alapján a címkén

figyelmeztetni kell a fogyasztókat az alkoholfogyasztás kockázataira: a terhesség alatti alkoholfogyasztás veszélyeire, valamint az alkoholfogyasztás kapcsán a májbetegségek ás rákos megbetegedések megemelkedő kockázatára;
fel kell tüntetni a termék kalóriatartalmát és
az alkoholtartalmat pedig grammban is meg kell jelölni.
Külön öröm, hogy mi vagyunk az első olyan ország a világon, amely megteszi ezt a lépést és bevezeti az alkoholtermékek átfogó egészségügyi címkézését. Várom, hogy más országok is kövessék példánkat – idézi az ír egészségügyi minisztert a BBC.

Sheila Gilheany, az alkoholfogyasztás által okozott károk csökkentését célul kitűző Alcohol Action Ireland szervezet vezérigazgatója üdvözölte a döntést. „Ez az intézkedés hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók megfelelően tájékozódjanak az alkoholfogyasztás egyes kockázatairól” – jelentette ki. Lelkesedését azonban nem sokan osztják.

Aránytalan figyelmeztetések

Semmi baj nincs a figyelmeztetésekkel Olaszország írországi nagykövete, Ruggero Corrias szerint, azt azonban fontosnak tartaná, hogy ezek a figyelmeztetések arányosak legyenek. „Itt elsősorban a borról van szó, márpedig teljesen aránytalan azt mondani, hogy egy üveg bor elfogyasztása májbetegséget okoz” – mondta.

Nem értünk egyet Írország döntésével. Ez teljesen helytelen, alaptalan riadalmat kelt a fogyasztók körében. Nem a bort kell rossznak kikiáltani, hanem a túlzott alkoholfogyasztást
– fogalmazott Raffaele Nevi, a legnagyobb olasz kormánypárt, az Olaszország Fivéreinek európai parlamenti képviselője.

Írország nem tekinthető az olasz borexport kulcsfontosságú célországának, tavaly összességében 45 millió euró értékben vásároltak olasz bort az írek. Olaszország teljes borexportja ehhez képest 8 milliárd eurót tett ki összességében 2022-ben.

Nem is ez azonban a lényeg Ettore Prandini, a Coldiretti olasz mezőgazdasági érdekképviselet elnöke szerint. Sokkal inkább az, hogy

„Európában és világszerte egy újfajta szabályozás előtt nyitja meg a kaput, amely egy Olaszországban 14 milliárd euró értékű ellátási láncot érintene. A szántóföldtől az asztalig 1,3 millió munkahelyet biztosít Olaszországban a borászat, az élelmiszeripari export fő tétele ez.”

A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója, Oláh László is arról számolt be, hogy a magyar borexport azon része, amelynek célországa Írország, elenyésző, nem is ezért problémás az ír kezdeményezés. A magyar szakértő is inkább a továbbterjedési aspektust tartja riasztónak.

Természetesen nagyon fontos, hogy a fogyasztó megfelelő tájékoztatást kapjon az adott borról, ennek azonban fizikai korlátai is vannak, nem mindegy például, mekkora címkén, milyen betűmérettel kell ezeket az információkat feltüntetni. A legfontosabb adatok ráadásul már most is szerepelnek minden üvegen, a térfogat, az alkoholtartalom, bizonyos esetekben az évjárat, hogy tartalmaz-e kén-szulfitot, hogy ki a palackozó – nyilatkozta a Napi.hu-nak Oláh László.

Nemzetközi ellenállás szerveződik

Raffaele Nevi szerint az ír szabályozással kapcsolatban az a probléma is felvetődik, hogy az újítással megtörik az uniós piac egységét, amelynek pont a szabályok uniformizálása lenne a lényege.

Olaszország, Franciaország és Spanyolország közösen dolgozik egy hivatalos dokumentumon, amellyel az új ír címkeszabályt támadják meg.

Mellette pedig

Bulgária,
Görögország,
Csehország,
Magyarország,
Szlovákia és
Portugália is
kezdeményezni szeretné, hogy az Európai Bizottság kezdjen párbeszédbe az ír kormánnyal az ügyben.