Tam_Bau
MENÜ
2024. október 5.
Aurél
Van, ahol könnyebb lesz vendégmunkást alkalmazni

Van, ahol könnyebb lesz vendégmunkást alkalmazni

hvg.hu

Csütörtöktől már engedély nélkül dolgozhatnak az Európai Unión kívüli külföldiek ezen a két kiemelt beruházáson.

A kormány szerda este megjelent rendelete szerint a Paks II. atomerőmű és a Budapest–Belgrád vasúti beruházáson dolgozó harmadik országbeli (vagyis az Európai Unión és néhány más kedvezményezett országon kívüli) állampolgárok „fővállalkozó és alvállalkozó által, foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történő magyarországi foglalkoztatásához nincs szükség engedélyre”.

A könnyítésbe beleesnek a munkaerő-kölcsönzés útján foglalkoztatott emberek is.

Ez a kedvezmény korábban csak a szomszéd országok állampolgárainak járt.

Az egyetlen feltétel, hogy az illetőnek „a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét, iskolai végzettségét hitelt érdemlő módon kell igazolnia”. A helyileg illetékes kormányhivatalnak sem kell szakhatóságként közreműködnie.

Az új szabály csütörtöktől máris hatályos.

Közben a kormány éppen benyújtott egy törvényjavaslatot a vendégmunkások foglalkoztatásáról, de a két kiemelt beruházáson dolgozó külföldiek helyzetét a jelek szerint ettől függetlenül, gyorsabban kívánták rendezni.