MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Török-grúz bunyó az öltözőfolyosón

Török-grúz bunyó az öltözőfolyosón

telex.hu

Már a pályán is egymásnak rontottak török és grúz játékosok a kosárlabda-Eb-n.

Törökország válogatottja azzal fenyegetőzik, hogy hazautazik a kosárlabda-Európa-bajnokságról, mert egyik játékosukat megtámadták az öltözőfolyóson a grúziai Tbilisziben, és egyelőre nem adják ki nekik a biztonsági kamerák felvételeit.

A folyosón a török Furkan Korkmazra támadott rá három grúz játékos és egy biztonsági őr. Az incidens nem volt előzmény nélküli, mert már a pályán is forrtak az indulatok.

A csoportmérkőzésen kétszeri hosszabbításban a grúzok nyertek, de az utolsó negyedben Korkmaz és Duda Sanadze egymásnak esett egy szabálytalanság után, és úgy kellett szétválasztani a feleket. Mindeközben a szurkolók is felhevültek, mindenfélét kezdtek bedobálni a pályára. Vagy tíz percbe telt, mire lenyugodott mindenki.

A meccs ezután lement, 88-83 lett a vége, de a törökök amiatt is panaszkodtak, hogy az órát nem állították le, míg tartott a kakaskodás, így 22 másodperc csak úgy elillant a teljes játékidőből.

A török szövetség alelnöke és korábbi játékosa, Omer Onan felidézte, mi történt a lefújás után. „Miközben Furkan Korkmaz az edzőnkkel az öltözőbe vezető folyosón sétált, az aktív keretben nem szereplő grúz játékosok a kiállított játékossal (ez volt Duda Sanadze) és a rendőrökkel együtt rátámadtak” – idézte Onant az Eurohoops.

Onan azt is mondta, hogy a folyosón 30 rendőr is lökdöste a török válogatott játékosait, és ezért a nemzetközi szövetség tisztviselőinek is lépnie kellene. „Senki ne tévessze meg magát, és ne higgye, hogy hülyék vagyunk. Hozzák el nekünk az összes kamerafelvételt arról a folyosóról anélkül, hogy bármi kimaradna. Ha ezek a kamerák nem érkeznek meg hozzánk, akkor elhagyjuk ezt a tornát.”

Hakan Demir segédedzőként a sajtótájékoztatón beszélt az esetről. „Ma a grúz játékosok és néhány biztonsági őr a folyosón tiszteletlenül viselkedtek velünk. Azért jöttünk ide, hogy kosárlabdázzunk, semmi másért. Mindennek a pályán kellene maradnia, de sajnos a pályán kívül nagy botrány történt. Az ilyen dolgok nem illenek a sport szellemiségéhez. Ma egy kosárlabda mérkőzést kellett volna játszani, de sajnos ami történt, az túlmutatott a kosárlabdán. Még két mérkőzésünk van hátra Grúziában, és sajnos, ami ma a folyosókon történt, az a sport szellemével ellentétes. Úriemberibb bánásmódot vártunk, de sajnos nem ez történt. Mi kosárlabdázni jöttünk ide, nem bokszolni. Ezért nagyon zavar minket a ma tapasztalt biztonsági gyengeség. Ennek az ügynek is utána fogunk járni.”

A kosárlabda-Eb-nek négy ország a házigazdája, Grúzia mellett Németország, Csehország és Olaszországban rendeznek mérkőzéseket. A magyarok a németországi Kölnben játszanak.