MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Több száz emlősfaj halhat ki az évszázad végére

Több száz emlősfaj halhat ki az évszázad végére

szeretlekmagyarorszag.hu

Fosszilis maradványok alapján számolták ki, nagyjából hány emlősfaj tűnhet el 2100-ra a Földről.

Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával - ismertette a kutatás eredményeit a BBC News.

A kutatók a földtörténet korábbi kihalási hullámaiból fennmaradt fosszilis maradványok alapján számolták ki, hogy hány emlősfaj tűnhet el az évszázad végére a Földről.

Mint a Science Advances folyóiratban publikált tanulmányban felhívták rá a figyelmet: "minden eltűnt fajjal a Föld természettudományának egy darabját veszítjük el".

A kutatók szerint az elmúlt évtizedekben kihalt emlősökért szinte teljes mértékben az emberi tevékenység volt a felelős. Hozzátették: amennyiben nem sikerül fellépni ez ellen a tendencia ellen, a kihalási arány növekedni fog.

Tobias Andermann, a Göteborgi Egyetem tudósa, a Göteborgi Globális Biodiverzitási Központ kutatója elmondta, hogy a riasztó forgatókönyv ellenére több száz, akár ezer fajt is meg lehet menteni a kihalástól célzott és hatékony megőrzési stratégiákkal.

A tanulmányhoz a kutatók létrehoztak egy nagy adatbázist, amelyben a földtörténet legutóbbi kihalási hullámaiból a fosszilis maradványok adatait gyűjtötték össze.

A jelenleg veszélyeztetett státuszú fajokat figyelembe véve, számítógépes szimulációval jósolták meg, hogy 2100-ra milyen arányokat ölthet a kihalás.

Modelljük szerint az elmúlt évszázadokban bekövetkezett kihalások csak a jéghegy csúcsát jelentik, a következő évtizedekben fenyegető kihalási hullámhoz képest.

A gleccserek változása elérte azt a pontot, amikor a jégtakarót tápláló hóesés már nem tud lépést tartani a gleccserekből az óceánba csúszó jég mennyiségével.
Tavaly egy tudósokból álló kormányközi testület arra figyelmeztetett, hogy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás. A szakemberek hangsúlyozták, hogy beléptünk a hatodik tömeges kihalás korszakába, és amit most teszünk, valószínűleg meghatározza majd az emberiség jövőjét.