MENÜ
2024. július 16.
Valter
Távsebészet: az orvos Rómában, a beteg Pekingben volt, a műtét sikerült

Távsebészet: az orvos Rómában, a beteg Pekingben volt, a műtét sikerült

hvg.hu

Rekordot döntött egy kínai orvos, 8000 kilométerről műtötte meg a betegét.

Csang Hszü Rómában ült a Da Vinci sebészrobot irányítópultjához, hogy onnan vezérelje le egy daganatos beteg prosztataműtétjét. A páciens eközben egy pekingi kórház műtőjében feküdt.

Rómát és Pekinget nagyjából 8000 kilométer választja el egymástól. Aki szeretne egyik fővárosból a másikba utazni, annak egy 11 órás repülőutat kell kiállnia, ami nem kevés – főleg akkor, ha egy orvosnak kell megtennie ezt, hogy meg tudjon operálni egy beteget. A távvezérelhető sebészrobotoknak hála azonban erre a jövőben már egyre kevésbé lesz szükség, erre pedig most egy kínai orvos is bizonyítékul szolgál.

A South China Morning Post beszámolója szerint Csang Hszü Rómában tartózkodott, és onnan irányította a robotot, amivel a Pekingben lévő beteget megműtötte. A bravúrt az 5G-s kapcsolat segítségével sikerült végrehajtani, ami minimalizálta a késleltetést. Ez a három másodpercet sem érte el. Csang szerint a műtét nemcsak zökkenőmentes volt, de az 5G-s hálózatnak köszönhetően olyan érzéssel hajtotta végre a beavatkozást, mintha a helyszínen végezte volna el azt.

Mindez annak fényében még inkább lenyűgöző, hogy a jelnek oda-vissza összesen 20 ezer kilométert kellett megtennie – jegyezte meg a Bastille Post.

A Kínai Tudományos Akadémia vezetésével végrehajtott műtét során egy rákos beteg prosztatáját távolították el. A műtétet két lépcsőben, június 5-e és 7-e között hajtották végre. A beavatkozáshoz a Da Vinci továbbfejlesztett rendszerét használta a Rómában tartózkodó orvos, ami lehetővé teszi, hogy 3D-ben lássa az orvos a műtendő területet, illetve több kar is a rendelkezésére áll, amelyek kiküszöbölik az emberi kéz remegését is. Ezekbe olyan szenzorokat építettek be a mérnökök, amelyek fizikai visszajelzést ad a különböző műveletekről – pont úgy, mint ahogyan a játékkonzol kontrollere rezeg játék közben.

A szakember szerint a technológia segítségével a jövőben olyan területeken is végre lehet majd hajtani a műtéteket, ahol arra nagyon gyorsan szükség van – például egy katasztrófa sújtotta térségben.