Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 17.
Rudolf
Társnövények paradicsom mellé

Társnövények paradicsom mellé

agroinform.hu

A kertészeti hagyományok szerint különböző növények társítása elősegítheti azok fejlődését. .

Ezt a szakértők általában nem nagyon veszik figyelembe, bár az összefüggést tudományos kísérletek is megerősítették.
Orosz szakértők kiválasztottak néhány olyan növényt, amelyek – társnövényként – a paradicsom közelébe ültetve kedvezően hatnak annak fejlődésére. Így pl. a retek erős illata távol tartja a paradicsomtól a földi bolhákat és egyéb apró, kártékony rovarokat, a bazsalikom pedig elriasztja a kórokozók közvetítésében jelentős szerepet játszó tripszeket – írja az 

A bazsalikom ezt a védelmet különös módon biztosítja, nevezetesen a paradicsom illatához hasonló vegyületeket bocsát ki, és ezzel magához vonzza, vagyis félrevezeti az utóbbi növény kártevőit. A paradicsomnak ugyancsak kedvez a kapor közelsége is, mivel annak apró, pollen- és nektárdús virágai nagy számban csalogatják a kártevők ellenségeit képező, hasznos rovarokat, többek között a katicabogarakat és csipkeszárnyakat, amelyek aztán ritkítják a kártevők állományát.

Az őszi rozs gyéríti a gyomflórát, mivel 16 olyan, úgynevezett allelokémiai vegyületet bocsát ki, amelyek korlátozzák a konkurens növények növekedését. Az előveteményként, illetve takaró növényként alkalmazott mustár pedig megtisztítja a talajt, és ezzel csökkenti a jelentős terméskieséseket okozó verticilliumos hervadás veszélyét.