MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Szerbiában is jobb a helyzet, mint nálunk

Szerbiában is jobb a helyzet, mint nálunk

24.hu

A célzott biológiai szúnyogirtásra időben fel kellett volna készülni.

Az idei évtől már nem szórhatják a fejünkre a kémiai szúnyogirtó szereket, de korai volt az öröm, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ugyanis hétfőn bejelentette, hogy átmenetileg, 180 napra újra engedélyezik azt a módszert, amelyet az Európai Unió országaiban már csak egészen indokolt esetben és akkor is csak egy-egy adott területre koncentrálva lehet alkalmazni. Az NNK indoklásában az utóbbi időben hullott nagy mennyiségű esőre és egy esetleges, szúnyogok okozta betegséghullám megjelenésére hivatkozott.

A 24.hu forrásai szerint viszont egyik magyarázat sem igazán elfogadható, mivel a csapadék mennyisége nem volt kirívó, ráadásul komolyabb árvíz sem volt az idén, az úgynevezett invazív (nem őshonos, gyors ütemben terjeszkedő) fajokat pedig nem vagy csak nagyon kis százalékban lehet kémia légi irtással kiirtani.
A célzott biológiai szúnyogirtásra időben fel kellett volna készülni, ez azonban szakértők szerint nem történt meg, noha az sokkal hatékonyabb, mint a kémiai, mivel nem a fejlett szúnyogokat, hanem a lárvákat pusztítja el, más rovarokat viszont – a kémiai szerrel szemben – nem károsít.
Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa lapunknak megmosolyogtatónak nevezte a népegészségügyi központ bejelentését, megjegyezve, hogy Magyarországon egyébként is csupán egy százalékban történik biológiai irtás, és 99 százalékban alkalmazzák a kémiait. Ennél még Szerbiában is sokkal jobb a helyzet, ott már 50-50 százalék az arány.
Kemenesi szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az NNK magyarázatában emlegetett invazív fajokról jóformán semmilyen információnk nincsen, pedig ezek felkutatása is alapvető feladat lenne. Annál is inkább, mert az invazív fajok elpusztítása nem működik hatékonyan kémiai légi irtással.
Példaként említette a Pécsen megjelent koreai szúnyogokat, amelyek egész nap aktívak, így esetükben nem sokat ér az esti légi irtás. Hozzátette, hogy a légi kémiai irtást Nyugat-Európában csak közegészségügyileg nagyon indokolt esetben engedélyezik, például akkor, ha valahol felbukkan a Zika-vírus vagy egy hasonló, behurcolt egzotikus vírus. De ebben az esetben is csak egy jól körülhatárolt területet lehet kémiai szerrel irtani.