MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Sosem késő

Sosem késő

senior.hu

Már nem tudott lépcsőzni, mozogni kezdett, világbajnok lett a 78 éves asszony.

Nora Langdon világbajnok súlyemelő. A 78 éves asszony 19 világrekordot tart, saját csúcsa pedig lökésben 187,3 kg, szakításban 173 kg és fekvenyomásban 92,5 kg. A fantasztikus teljesítményében a leginkább figyelemre méltó az, hogy Langdon csupán 65 évesen fogott bele az erőemelésbe.

Miután 35 évet dolgozott ingatlanosként, észrevette, hogy egyre nehezebben megy fel az értékesítendő házak lépcsőjén. Egy születésnapi ünneplés során egy barátja mutatta be őt egy személyi edzőnek. Nora elment megnézni a súlyemelőket, majd rákérdezett, hogy ő is edzhetne-e így. A tréner kicsit hezitált, de végül az alapoktól kezdte oktatni az asszonyt.

Azóta sorra gyűlnek az érmek és trófeák, már vagy 20-25 fénylik a szenior sportoló otthonában.
„Erőt érzek, amikor súlyt emelek, ez számomra azt jelenti, hogy képes vagyok legyőzni a világot. Szeretnék más nőket is arra inspirálni, hogy figyeljenek magukra.” – osztja meg Nora a sporttal kapcsolatos érzéseit.

A bajnok évente háromszor nagy eseményeken is elindul (állami, nemzeti és világbajnokságon). Szponzora mellett közösségi gyűjtésből finanszírozza a szenvedélyét.