MENÜ
2020. szeptember 26.
Jusztina
Rövid lehet az idei dinnyeszezon

Rövid lehet az idei dinnyeszezon

agrotrend.hu

Az enyhe tavasz után hűvös lett a május, a június, de júliusban is a dinnyének hidegek voltak az éjszakák.

Javában tart a dinnyeszezon, akcióznak az üzletek, egyre olcsóbb a gyümölcs, és pár hete a kánikulai időjárásra sem lehet panasz. A felsoroltak ellenére nem elégedettek sem a termelők, sem a fogyasztók. Ennek oka a pár héttel ezelőtti időjárásban keresendő, az éjszakai hűvös idő ugyanis nem tett jót a dinnye minőségének.

Évről évre csökken a dinnye vetésterülete a megyében, az idei év után pedig biztosra vehető, hogy sok termelőnek végleg elment a kedve a sok munkával járó gazdálkodástól. Pár hete még arról írtunk, ha az időjárás melegebb lenne, akkor nagyobb lenne a dinnyefogyasztás is, hiszen melegben nincs is jobb szomjoltó a hideg dinnyénél. Végre megérkezett a nyári forróság, de úgy tűnik, már nem sokat tud segíteni a helyzeten - írja a teol.hu.

 – A dinnyetermesztés hosszú folyamat, már kora tavasszal elkezdődik a palántázással, majd fűteni kell a melegházat, hogy fejlődjön a növény, és minél korábban kerülhessen a piacra, mondta Bognár János, szedresi termelő, aki egyben a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének is tagja, sőt alelnöke is. Rengeteg munka, álmatlan éjszakák – éjszaka is fűteni kell, vagy éppen szellőztetni a fóliát – vannak benne, mire a növényen sok kis dinnye lesz. Közben az ember bizakodó, hogy van értelme a munkájának, aztán az időjárás közbeszól.

Az enyhe tavasz után hűvös lett a május, a június, de júliusban is a dinnyének hidegek voltak az éjszakák. Az elmúlt negyven évben ilyen rossz szezonban még nem volt részem, mondta a termelő, aki hozzátette, az ország minden részén hasonló gondokkal küszködnek a dinnyetermelők.

Akinek nagy a területe – márpedig dinnyével csak több hektáron érdemes foglalkozni –, annak segítségre is szüksége van. Egyrészt nem könnyű olyan embereket találni, akik kora reggel szedik a földekről a többkilós dinnyéket, másrészt érteni is kell hozzá, hiszen nem lehet eszetlenül leszedni mind, ami az ember útjába kerül. A jó munkaerőt pedig meg is kell fizetni.

Bognár János elmondta, hogy az idén jobban kell válogatni a dinnyét, hogy a vásárló elégedett legyen, ez pedig azt jelenti, a termelőnek sok marad a nyakán abból, ami nem megfelelően érett meg. A kérdés az idén az, hány milliós veszteséggel zárnak? Azok jobban járnak, akik maguk vagy családtagon keresztül próbálnak meg értékesíteni vagy piacon, vagy bérelt helyen, a városokban.

Sőth Mihály kereskedő Szekszárd határában árusítja a többi gazdálkodó által megtermelt dinnyét. Korábban ő maga is termelő volt, így pontosan tudja, mit éreznek most a dinnyések.

A vásárló viszont nem lehet csalódott, legtöbbször a gazdálkodó gondjairól semmit sem tud, ez nyilván érdektelen számára, csak az a fontos, hogy a pénzéért jó dinnyét kapjon. Minden gond ellenére a termelők azért bizakodóak, hiszen a magyar dinnye nagyon kedvelt a fogyasztók körében.

De ehhez leginkább száraz, meleg időre van szükség, ami augusztusban eddig megadatott, sőt az előrejelzések szerint, két napos lehűlést követően ismét tombol majd a kánikula.

Az országban tavaly 5550 hektáron termeltek dinnyét, a legnagyobb területek Dél-Békésben találhatók, emellett a szabolcsi, a hajdúsági, a hevesi, a jászsági és az ormánsági területek jelentősek még. A termelők adatai alapján a dinnye termelési költsége több mint másfél millió forint hektáronként.